Tuesday, March 31, 2009

Médiaunió: „Nincs de, légy jó magadhoz!”



Több mint 200 médium összefogásával, mintegy 6 milliárd forint értékű felületen indít kampányt 2009-ben a Médiaunió, melynek témája az egyéni felelősségvállalás, „Nincs de, légy jó magadhoz!” szlogennel, mely az egészségmegőrzés, a megelőzés népszerűsítésére fókuszál.

Magyarországon egyedülálló média-összefogást hoztak létre – majd’ kétszáz médiumot működtető, - húsz médiavállalkozás képviselői 2008 tavaszán. Az alapítók életre hívták a Médiaunió a Társadalmi Tudatformálásért elnevezésű közhasznú alapítványt. A kezdeményezéshez számos további médium, kiadó, különböző médiafelületeket értékesítő illetve kutató cég csatlakozott.

A Médiaunió legfőbb célja olyan közérdekű, társadalmi célú reklámkampányok szervezése és elhelyezése a médiában, illetve reklámhordozó-eszközökön, melyek érzékelhető és mérhető változást érnek el a magyar társadalomban. A kampányok elsősorban a közgondolkodás megváltoztatását célozzák.

A Médiaunió egy naptári évben egy kiválasztott témára fókuszál. Az adott év üzenetét a témapályázatra beérkező ötletekből az Uniót alapító tagok által felkért kuratórium választja ki. Az öttagú kuratórium elnöke Dr Schmidt Mária, tagjai Hankiss Elemér, Kepes András, Novák Péter és Rudolf Péter.

A Médiaunió vezetősége: Geszti Péter reklámszakember, az ARC Kft. képviselője, Gerendai Károly a Sziget főszervezője, az Est Média képviselője, Borókai Gábor a Heti Válasz lapigazgató - főszerkesztője, Fischer András az [origo] vezérigazgatója és Pusztay András az MTV producere, aki egyben e grémium elnöke is.

Forrás: operativprogram.hu

NINCS DE!

Az egészséges életmódra hívja fel a figyelmet a Nincs de! kampány, amely szerint a kifogások helyett inkább változtatni kellene az életvitelünkön.

„De engem így is szeret a párom!", „De olyan fáradt vagyok!", „De nincs időm!", „De én így is jól érzem magam!" – ismerős kifogások, amiket nap mint nap hallunk, vagy mondunk, amikor a sportról, az egészséges táplálkozásról van szó, vagy arról, hogy leszokjunk a káros szenvedélyekről.
Az emberek általában addig nem foglalkoznak az egészségükkel, amíg nincs semmi bajuk. Pedig ha probléma van, már késő letenni a cigarettát vagy az alkoholt – a megkérdezettek bevallották, hogy az esti sportolást sajnos ők is gyakran kihagyják, mert elfáradnak az egész napos munkában, és nincs erejük mozogni.

Elege lett a kifogásokból a hazai médiának.
Összefogtak, és kampányba kezdtek.
A tavaly megalakult Médiaunió egy olyan alapítvány, amely a társadalom gondolkodásmódjának a megváltoztatásán dolgozik. Elsőként az egyént vették célba, mert szerintük előbb saját magunknak kell cselekednünk. Ennek köszönhető a „Nincs de!" kampány elindítása: felhívják a figyelmet az olyan természetes emberi kifogásokra, mint például a lustaság.

– Ezt a kampányt nem egy-két hónapra, hanem ötven-száz évre terveztük. Az emberek gondolkodásmódját nem lehet megváltoztatni néhány mondattal, de egy-egy plakát vagy reklámspot elindíthat bennük egy folyamatot – magyarázta Novák Péter zenész, a Médiaunió kuratóriumi tagja.
– Nem várhatunk arra, hogy más oldja meg helyettünk a problémákat. A kampány folytatása nemcsak a hibákról, hanem a megoldásokról is szól majd – mondta az ismert előadóművész, hozzátéve: – Én sem vagyok egy angyal, de egyetértek a kampánnyal, és a lehetőségeimhez képest igyekszem egészségesen élni.
Forrás: Délmagyarország

Dagi vagyok! de élvezem...


Kövéren is boldogan?

Nagy port vert fel a múlt évben egy német felmérés, amelyet egy biztosítótársaság megbízásából készítettek arról, hogy a túlsúllyal élők hogyan érzik magukat a bőrükben, zavarja-e őket kövérségük.
A tanulmány szerint - legalábbis Németországban - a lelkiállapot nem függ a kilók számától: a megkérdezett érintettek többsége azt válaszolta, hogy köszönik szépen, csodálatosan érzik magukat, elégedettek magukkal és az életükkel egyaránt. Bár a németek több mint fele orvosi értelemben túlsúlyos, de ezek szerint a felesleges kilók nem zavarják meg a lelki egyensúlyukat, és többségüket hidegen hagyja az a "fitten és nem kövéren" kampány is, amelyet hazájukban indítottak a kövérség ellen.

Ezt a vélekedést támasztotta alá Németország legnagyobb példányszámú napilapja, a Bild is, amikor nem sokkal a felmérés után a stockholmi Karolinska Intézetre hivatkozva arról számolt be, hogy a kövérek szervezete sokkal több boldogság-, illetve szeretethormont termel, ráadásul a túlsúlyosak jóval kevésbé hajlamosak a depresszióra és az öngyilkosságra, mint sovány társaik.
Forrás és a teljes cikk: Házi Patika.com

Budapesten a Ducik, szépek és büszkék!

Az XXL méretű hölgyek szépségversenyén a résztvevők minimum 80 kilót nyomtak, nagyestélyiben és aprónak egyáltalán nem mondható fürdőruhában mutatták meg gömbölyded bájaikat a teltebb idomok iránt rajongó zsűrinek, és persze a még lelkesebb közönségnek.
A XI. Magyar Országos Ducik Szépe válogatón csupa jó kedélyű, magabiztos hölgy versenyzett a legszebb molett nőnek járó koronáért. A résztvevők nem koplaltak a verseny előtt hetekig, és felkészítő táborban sem vettek részt, helyette a döntő előtti estén egy közös lakomán edzettek a megmérettetésre.
Forrás: Blikk

Monday, March 30, 2009

Hogyan marad életben a szalmonella?

Szalmonella

Környezetünkben önállóan előfordulhat, szalmonella-fertőzés forrása lehet mind állatok, mind ember esetében. A szalmonellák olyan mikroszkopikus élőlények, amelyek gyakorlatilag bármelyik élelmiszert képesek megfertőzni, ez hasmenéshez, hasi fájdalomhoz és láz kialakulásához vezethet.

Brit kutatók kimutatták, hogy egysejtű élőlények, (a szalmonellák) okozzák a hastífuszt is. Tudjuk, hogy olyan egyedi mechanizmusokkal rendelkeznek, amelyek képesek gátolni az immunrendszer normális működését, de mostanáig nem tudtuk, hogy hogyan képesek hatékonyan életben maradni ezek a mikrobák.

A kutatók azonban kimutatták, hogy a szalmonellák olyan szekréciós rendszert használnak, amelyek megvédik őket a vízben és száraz környezetben élő amőbákban. A kutatások szerint az amőbák tekinthetők a fő szalmonellaforrásnak a környezetben, és jelentős szerepet játszanak a kórokozó terjedésében állatok és emberek között.

A szalmonella védekező rendszere egy baktériumgéphez hasonlítható, ez okoz betegséget a növényekben, állatokban és az emberben is. A rendszer fecskendőszerű működésre képes, a baktériumot „belefecskendezi” azokba a sejtekbe, amelyek normálisan a szervezet számára káros anyagok elpusztításáért felelősek. A sejtek felépítésének megváltoztatásával megakadályozzák a működésüket.

A szalmonella különösen sikeresen képes életben maradni a környezetben, így képes megtelepedni az élelmiszereken, és így tud betegséget okozni, a szervezet védekezése ellenére is. Olyan rendszert használ, ami ugyanolyan jól működik emberben, mint az amőbákban. Ez képes megvédeni a védekező sejtek úgynevezett fagoszómáiban is, ahol a baktérium akár szaporodni is tud.

„A túlélési képessége hatalmas előny, ami ellenállóvá teszi a fertőtlenítőkkel és a vízkezeléssel szemben is. További kutatásokra van szükség ahhoz, hogy kivédhessük ezt a trójai lóként viselkedő kórokozót.”
Forrás: Informed

Saturday, March 28, 2009

Az egészséges, divatos és csábító eper


Az eper nem csak a legzamatosabb gyümölcseink egyike, de fontos antioxidáns-forrásként egészségünk és szépségünk őre is, és még sok minden más...

Egy kis epertörténelem
Szinte a világon mindenhol ismerik és szeretik ezt a vidám, illatos gyümölcsöt. Már az ókori rómaiaknak is nagy kedvencük volt, később Európában is elterjedt, bár sokáig luxuscikknek számított, és csak a kiváltságosak kényeztethették érzékeiket a zamatos gyümölccsel. Manapság már szerencsésebb helyzetben vannak azok, akik szeretik az epret, hiszen áprilistól júliusig mindenki számára elérhető.

Az eper és az egészségünk

Ma már azt is tudjuk, hogy az eper nem csak szép és finom, de emellett számos jótékony élettani hatással is bír. Antioxidáns-tartalmának köszönhetően védi a sejtek szerkezetét, megelőzi azok oxidációját. A szervezet számára védelmet nyújt a káros hatásokkal szemben, fenol tartalma révén különösen a szívünk, érrendszerünk működését segíti.
Az eper egészségmegőrző szerepe bizonyított; azoknak, akik rendszeresen fogyasztanak epret, erősebb az immunrendszerük, ellenállóbb a szervezetük. Magas rost-, és víztartalma miatt csökkenti az étvágyat, így a diétás étrendbe is jól illeszkedik. C-vitamin és mangán forrásként pedig mindenki számára előnyös a fogyasztása.

A szépségipar is felfedezte az eper jótékony hatásait, mivel hatóanyagai erősítik a bőr kötőszöveteit, és kisimítják a ráncokat, számos kozmetikum alkotóeleme is az eper.

Az eper és a design

A divattervezőket sem hagyja hidegen az eper. Erre bizonyíték, hogy szinte minden nagy márkának megtalálható a kollekciójában az eper motívum. Ékszeren, pénztárcaként, blúzon, kardigánon, zoknin, de kenyérpirítón, és egyéb használati eszközökön is látható ez a mindenki számára kedves gyümölcs. Méltán, hiszen az eperre nem lehet másképp gondolni, mint vidáman. Viseljük bátran, az eper széppé tesz!

Az eper és a csábítás
Az eperről sokan a csábításra is asszociálnak. Az eper kacéran mosolyág ránk, csokoládéba márthatjuk, pezsgőben fürdethetjük. Élénk, piros színe szinte vibrál, szív alakja pedig kétségtelenül arra predesztinálja, hogy a csábítás szolgálatába álljon. Ha kiszemeltünket egy doboz eperrel lepjük meg, biztosan nem marad majd el a hatás!

Fogyasztása
Rengeteg formában fogyaszthatjuk, magában, gyümölcssalátaként,mousse-ként, turmixban, süteményeken, lekvárként pedig az év minden szakában élvezhetjük zamatos ízét.

Szépségtipp
Arcpakolásként üdévé teszi bőrünket, kisimítja az apró ráncokat.

Programtipp

Egy hétvégi eper szedd magad kiváló családi, baráti program lehet és nem mellékes a zsákmány sem, amellyel hazatérünk!

Forrás: Patika magazin és Well PR

Thursday, March 26, 2009

STROKE! Gondolj három betűre M..B..E...


A levél eredetijét egy nővér küldte, aki ara kért, hogy terjesszem.
Egyetértek vele.

Ha mindenki emlékezne a három betűre, életeket lehetne megmenteni vele.


A STROKE BEAZONOSÍTÁSA:

Egy kerti-partyn, egy barátnőm kissé megingott, el is ejtette a tányérját, de ezután, mindenkit megnyugtatott, hogy jól van (ugyanis a többiek orvost akartak hívni). Ő azt állította, hogy csak az új cipője miatt csúszott meg egy téglán. Felsegítették, kapott egy másik tányér ételt és bár egy kissé gyengének tűnt, tovább szórakozott.

Később felhívott a férje, hogy elmondja, a feleségét kórházba vitte, ahol el is hunyt. A parti során STROKE-ja volt. Ha tudták volna, hogyan kell beazonosítani a stroke jeleit, talán ma is velünk lehetne. Mások nem halnak meg, de reménytelen, tehetetlen helyzetbe kerülnek.

Egy neurológus azt állítja, hogy ha a stroke áldozatát 3 órán belül elkezdheti kezelni, teljesen visszafordítható az állapot, TELJESEN. Azt mondja, hogy a stroke felismerésének és diagnosztizálásának egyszerű a trükkje, azután pedig 3 órán belül el kell kezdeni a kezelését.

A stroke felismerése.
Ne feledd a 3 betűt: MBE

Néha nehéz beazonosítani a stroke jeleit. Sajnos, a tudatosság hiánya katasztrófát okozhat. A stroke áldozata súlyos agykárosodást szenvedhet, ha a környezete nem ismeri fel a stroke jeleit.

Az orvosok szerint bárki felismerheti a stroke-ot, ha három egyszerű kérést mond az illetőnek:

1. M: Meg kell kérni az illetőt, hogy MOSOLYOGJON.

2. B: Meg kell kérni, hogy BESZÉLJEN, mondjon egy egyszerű mondatot (összefüggően: pl. Szép napunk van.)

3. E: meg kell kérni, hogy EMELJE FEL mindkét karját.

Ha az illetőnek a három kérés teljesítésének bármelyikével nehézsége van, azonnal hívd a mentőket és mondd el a tüneteket.

Még egy jel: Mondd az illetőnek, hogy ÖLTSE KI A NYELVÉT.

Ha a nyelv "kicsavarodott", ha egyik vagy másik oldalra megy a nyelv, ez is a stroke jele lehet.

Egy kardiológus szerint, ha mindenki, aki megkapja ezt az e-mail-t és elküldi 10 embernek, akkor azzal legalább egy életet meg lehetne menteni.

Monday, March 23, 2009

Mitől kergül meg a marha? Egy kis hal tanulságai


Prion, kergemarhakór, Creutzfeld-Jacob

Több mint húsz éve tudjuk, hogy az agyban normálisan is jelen lévő egyik fehérje, a PrP (prion protein) átalakulhat, és halálos betegségek okozójává válhat: emberekben a CJD (Creutzfeldt-Jacob kór), szarvasmarhákban a szivacsos agylágyulásért (Bovin Spongiform Encephalopathia, BSE) felelős. Amit viszont nem tudunk, hogy miért van jelen nagy mennyiségben ez a molekula az agyban.
Német kutatók mostanra rájöttek, hogy a PrP valójában fontos szereppel bír a szervezetben: a magzati fejlődés során segíti a sejtek közötti kommunikációt.

A prionbetegségek során a normál PrP kémiai szerkezete megváltozik, és egy életveszélyes molekulává alakul. A kóros prionok ezen túl képesek arra is, hogy az egészséges molekulák szerkezetét megváltoztassák, így sokszorozódni is tudnak, ez megmagyarázza, hogy hogyan terjednek a szervezetben. Az idegsejtek elpusztulásáért az abnormális működésű prionokat teszi felelőssé az orvostudomány. Azt azonban éveken át nem sikerült kideríteni, hogy mi az egészséges PrP feladata, ugyanis genetikailag módosított, PrP-hiányos egereknél nem lehetett egyértelmű változást kimutatni, a rágcsálók teljesen egészségesnek tűntek.

Mostanra azonban a német kutatók egyértelmű élettani szerepet tulajdonítanak a PrP-nek. A felfedezéshez vezető trükk az volt, hogy élő modellként a zebrahalat használták.
A tudósok olyan DNS-szerű molekulákat fecskendeztek a halakba, amelyek meggátolták a PrP normál termelődését. Ezt követően a peték nem voltak képesek kifejlődni, elpusztultak. Eltűntek azok a fehérjék, amelyek a normálisan fejlődő embriók sejtjei között biztosították a közvetlen kommunikációt, így a sejtek nem tudtak differenciálódni, és elmaradt a különböző szövetek és struktúrák kialakulása – például az idegrendszeré is.
Ezután a kutatók igazolták, hogy a PrP feladata, hogy a sejteket ragasztószerűen összetartsa, így biztosítsa közöttük a kommunikációs kapcsolatot is. Ha két szomszédos sejt kontaktusban van, akkor fontos jeleket adhatnak át egymásnak, ami befolyásolhatja egy szövet működését is.
A szerzők e felfedezések kapcsán nem tudnak közvetlen gyógyszert javasolni a CJD-s betegeknek.
Egyelőre csak a kirakós első néhány elemét sikerült összeilleszteni, ami viszont segítség lehet ahhoz, hogy megértsük a prionbetegségeket, és gyógymódot találjunk rájuk.
Forrás: Informed

Sunday, March 22, 2009

A Föld Órája 2009. március 28



Egy órára idén is elsötétül a Föld. 2009. március 28-án, szombaton, magyar idő szerint 20.30-kor érkezik el a globális lámpaoltás ideje a világon.
A globális felmelegedés elleni akció tavaly nagy siker volt: egy órára a világ nagyvárosaiban kisütött a takarékosság és a felelős gondolkodás sötétsége. Idén még több lámpaoltót várnak.
A Föld Órája (Earth Hour) akció 2008-ban is megmozgatta az amúgy csúnyán pazarló, és sok helyen fölöslegesen világító világot. Tavaly magyar idő szerint március 29-én, este 8 órakor számos nagyváros borította önmagát sötétségbe. Sydney kezdett, majd követte Manila, Bangkok, Budapest, San Francisco, és így tovább...
Az eredeti kampányt az ausztrálok találták ki: először csak Sydney lakosait buzdították otthonaik világításának lekapcsolására. Az első Föld Órája 2007-ben nagy siker volt: Sydneyben 2,2 millió család és üzleti vállalkozás kapcsolta le a villanyokat egy órára. Mára a legnagyobb nemzetközi, klímaváltozás elleni akcióvá nőtte ki magát a kezdeményezés.
Idén március 28-án, magyar idő szerint 20.30-kor a világ minden táján lekapcsolják a villanyt egy órára - ez a Föld Órája. A cél az, hogy 1 milliárd ember és több mint 1000 város csatlakozzon az akcióhoz, bizonyítva, hogy globális összefogással eredményesen lehet fellépni a klímaváltozás ellen.
Tavaly 100 millió ember és 35 ország részvételét hozta az akció. 2008-ban már elsötétült a Golden Gate híd San Franciscóban, a római Colosseum, illetve a Vár és a Lánchíd Budapesten, jelezve egy olyan ügyet, amely minden órával egyre sürgetőbbé válik.
A Föld Órája 2009 világméretű felhívás minden egyes ember, minden üzleti vállalkozás és minden közösség számára. Figyelmeztetés a felelősségvállalásra, a fenntartható jövőért való tenni akarásra.
Ezen az estén Európától Amerikáig újra híres épületek és terek fognak sötétbe borulni. Az emberek a világ minden táján lekapcsolják a villanyt egy órára, és csatlakoznak ahhoz a mozgalomhoz, melynek célja a természet megóvása, bolygónk jövőjének biztosítása.
Idén több, mint 64 ország vesz részt a Föld Órája 2009 akcióban.

Nézd meg a tavalyi felvételeket!
http://www.youtube.com/watch?v=1CRs-7lRlPo&feature=channel

Saturday, March 21, 2009

Törődjön a vércukrával!


a Törődés Napja Győrben, 2009. március 19.-

A Magyar Hypertonia Társaság a Magyar Kardiológusok Társaságával együttműködve, a „Törődés Napja” című kezdeményezéssel folytatja immár négy éves mozgalmát a szív- és érrendszeri halálozás csökkentéséért. Az orvosszakmai társaságok arra kérték a lakosságot és a kezelőorvosokat, hogy a kezdeményezés első állomásán, 2009. március 19-én, Győrben - és természetesen országszerte is -fokozottan törődjenek a magas vérnyomás-betegség és a cukorbetegség megelőzésével és megfelelő kezelésével.
A magas vérnyomás-betegség és a cukorbetegség önmagukban is súlyos szövődmények és szív- és érrendszeri események okozói lehetnek, illetve fokozott odafigyelést, törődést igényelnek mind az érintettől, mind a kezelőorvostól és a családtagoktól is.

A hipertónia másfélszer-háromszor gyakrabban fordul elő cukorbetegeknél, ugyanakkor a magasvérnyomás-betegségben érintetteknél kb. két és félszer gyakoribb a 2-es típusú diabétesz előfordulása a cél-vérnyomásérték alatt élőkhöz képest.

Az esetek legnagyobb részében a helytelen táplálkozásra és mozgásszegény életmódra visszavezethető cukorbetegség mintegy felgyorsítja a hipertóniával együtt járó arterioszklerózis előrehaladását. A magas vérnyomásban és cukorbetegségben szenvedő betegek érrendszere súlyosabb fokban károsodik, mint a csak hipertóniában szenvedőké. Ennek betudhatóan az előrehaladott érelmeszesedés szervi megnyilvánulásai is előbb és súlyosabb fokban jelentkezhetnek.
Külön problémát jelent a cukorbetegeknél idővel kialakuló érzészavar, beleértve a fájdalom érzékelés zavarát is: nem ritkán hallani olyan cukorbetegről, aki anélkül hordott ki kisebb-nagyobb szívizom infarktust, hogy arról a legkevesebb tudomása is lett volna!
A két betegség következményeként károsodott érrendszer hatására látásromlás, szívinfarktus, agyvérzés, végtagelhalás és veseelégtelenség is kialakulhat.

Az Éljen 140/90 alatt! program keretében értékelt Hipertónia Regiszter 2007-es adatai alapján, Győr-Moson-Sopron megyében a cukorbetegség „előszobájában” tartózkodó betegek aránya (25,31%) az országos átlag (20,24%) felett tartózkodik, bár ez az arány jelentősen csökkent a 2005-ben mért értékekhez képest.
A testtömeg-index átlagos értéke 28,95 százalék a megyében, és sajnos ezzel meghaladja az országos átlagnak számító 26,5 százalékos értéket, tehát a túlsúlyos populáció aránya különösen jelentős ebben a régióban.
Ezek az adatok is bizonyítják, mennyire fontos odafigyelni a megelőzésre, illetve a megfelelő terápiára, hiszen helyes életmóddal, fokozott törődéssel, rendszeres orvos-beteg együttműködéssel és folyamatos kezeléssel ezek az arányok csökkenthetőek.
A fenti tényeket figyelembe véve szervezte meg a két orvosszakmai társaság a Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetségének és a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetségének együttműködésével az első Törődés Napját Győrben.

A kezdeményezés központi témája a magasvérnyomás-betegség és a cukorbetegség együttes előfordulása, melyről Dr. Hidvégi Tibor és Dr. Alföldi Sándor előadását hallgathatták meg az érdeklődők március 19-én (csütörtökön), 10 órától a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Baross termében. Az előadásokat követően, 16 óráig, ingyenes vérnyomás-, vércukor-, koleszterinszint mérésre, illetve BMI-index számításra várták a szervezők a lakosságot.
A mérésen a legalacsonyabb vércukorszint 1,9 mmol/l volt, amelyet a szűrőszemélyzet tanácsára folyadékbevitellel sikerült a normálérték tartományába (3.6 – 5,8 mmol/l) visszahozni.
A legmagasabb vérnyomást egy huszonéves fiatalembernél mértük, mely elérte a 195 Hgmm-t, míg a legjobb értékeket egy nyolcvanas éveiben járó úriembernél regisztráltuk, aki szabadidejében siklóernyőzik.
Az érdeklődők további információkat kaphatnak az ingyenesen hívható 06-80-203-523-as telefonszámon, vagy a www.vernyomasnaplo.hu internetes oldalon.

A Magyar Hypertonia Társaságról
A Magyar Hypertonia Társaság (MHT) olyan orvosokat tömörítő szakmai társulás, akik a magyar lakosság mintegy negyedét érintő népbetegséggel, a magasvérnyomás-betegséggel és annak valamely határterületén működő, illetve azokhoz kapcsolódó tudományágakkal foglalkoznak.
A Társaság 1993-ban alakult.
A Társaság feladata a magas vérnyomás (orvosi szaknyelven hipertónia/hypertonia) területén végzett szakmai és tudományos munka koordinációja és ösztönzése mellett az európai, valamint a világ többi részére kiterjedő nemzetközi kapcsolatok fejlesztése is.

Forrás: VM.komm Kommunikációs Tanácsadó Iroda

Kor-Határtalanul


Köszönjük Judit a remek Konferenciát.

Női Férfi Kerekasztal konferencia 2.


Szendi Gábor klinikai szakpszichológus, író - előadása: A Nő felemelkedése és tündöklése, avagy új fejlemény az evolúcióban, az evolúciós pszichológia nézőpontjából elemzi Nő és Férfi kapcsolatát. Bizonyítja, hogy ebben a férfiközpontúnak hitt világban valójában a Nő a titkos mozgató. A Nő a szervezője és egyben a fődíja annak a férfiak közt dúló, vérre menő viadalnak, amely érte folyik.
Miközben a Nő gyengének tűnik, az Erő vele van, miközben vesztesnek tűnik, mindig ő az igazi győztes.

Az előadás - kissé szkeptikusan rámutatott arra, hogy a fejlődés során mindenki teszi a dolgát, de a végén minden balul sül el.
A civilizáció módosítja az evolúciós célokat - az evolúció motorja a szaporodás, de egy adott területen csak egy bizonyos mennyiségű ember tud megélni.
Egy törzs megélhetését mindig az általa birtokolt erdő- és földterület, szaporodását az általa birtokolt nők jelentették. A csoportok növekedése szükségszerűen osztódáshoz vezetett, mert a kultúrantropológia vizsgálatai szerint egy törzs maximum 150 főt bír el, ennyi embert lehet még ismerni, azonosítani. A vadsűrűség csökkenése, a vadászterületek növelésének igénye, a csoportosztódás mindig területi követelésekkel járt, s ez előbb-utóbb törzsi háborúkhoz vezetett. Úgy tűnik, az evolúció során a csoporton belüli erőszak gátlása egyre erősödött, míg a csoportok közti erőszak egyre erősödött.

A csoportszelekció társadalmi szerveződést hozott létre, megteremtette a kultúrát, a technikát, amelyet pedig mind a férfiak találtak ki.
Az emberi- társadalmi evolúcióban azért kapott kulcsszerepet a csoportszelekció, mert most már az erősebb és jobban szervezett csoportok álltak szemben a gyengébb és rosszabbul szervezett csoportokkal. A modern fegyverkezési hajsza tehát az ősidőkben kezdődött. A saját csoportidentitás túlértékelése, idealizálása, és a más törzsek potenciális fenyegetése törvényszerűen munkálta ki az előítéletet, az idegengyűlöletet. Aki másképp néz ki, másképp öltözik, más nyelvet beszél, az potenciális ellenség, hiszen lehet, hogy most deríti fel az erőinket, most szemeli ki asszonyainkat, vagy most tervez minket megölni a fegyverünkért. Mert a "mást", az idegent nem bűn, sőt erény, mi több, hősiesség megölni. És más törzs asszonyát büntetlenül lehet teherbe ejteni, hisz alapelv, hogy "szaporodj, ahogy tudsz".

A földművelés kitalálása után az ember elkezdett mérhetetlenül szaporodni a Földön és felszámolta az alapvető evolúciós célokat. A génekkel történő szaporodást felváltotta a mémekkel történő szaporodás. (pld. Marx-nak, Leninnek nincs utódjuk, de a nevük még jó sokáig fennmarad)
Megszülettünk mint állatkák, de az evolúció következtében megjelent a bal-féltekei verbalitás, a kettős tudat. (A verbalitás fejlődése is a szaporodást segítette). Valaha a két agyfélteke kiegyensúlyozott, szimmetrikus viszonyban volt (ez jellemzi ma a betegeket, a skizofréneket)később a bal félteke, a beszédközpont rohamos fejlődésnek indult. A görögök úgy élték meg, mintha az istenek beszéltek volna hozzájuk (a fejükben), de a bal féltekénk lassan elkezdte elnyomni ezeket a hallucinációkat. (Akik még ma is hallják ezeket a hangokat, azokat tartjuk ma betegeknek.)

Női Férfi Kerekasztal konferencia

Konferenciát rendezett 2009. március 20-án (pénteken) a Budapest Váci út IBIS Hotelben az ELSŐ SZENTENDREI NŐ SZALON EGYESÜLET Endrei Judit vezetésével.
Kor-határtalanul, avagy 50 után kezdődik az élet, hirdeti az Egyesület, mert úgy érzi, hogy a társadalom, a média nem igen tud mit kezdeni ezzel a korosztállyal. Lemondott róla, mint munkavállalóról és ezzel együtt lemondott mindarról a tudásról, tapasztalatról, bölcsességről is, amit élete során megszerzett.

A konferencia érdekesnél érdekesebb előadásai közül szeretném külön kiemelni Dr. Hadas Miklós szociológus, egyetemi tanár előadását A Modern Férfi Születése címmel

Igen kedves Hölgyeim és Uraim, szomorú, de a Phallosból lassan (csak) Pénisz lesz!
Hogyan lesz a vadászó és párbajozó férfiból futballozó férfi? Mivel magyarázható, hogy bő száz év alatt oly mértékben megváltozik a férfiak viselkedése, hogy a korábbi harcias tevékenységek helyett másokat is szórakoztató közösségi játékokkal - versenyzéssel töltik szabadidejük számottevő részét?
Milyen összefüggések létesíthetők a civilizáció folyamata és a férfibeállítódások átalakulása között? A másság és nők szerepének változása járul hozzá e változásokhoz, a modern férfi megszületéséhez.
Kevés ma a civil szervezet, különösen a kisebbségben lévő férfiak körében (Elvált Apák, Melegek) - de biztató a fejlődés, mert azért több van, mint 10 évvel ezelőtt.

Megismerkedhettünk "METRO-SZEXUALITÁSSAL" - a férfival, aki teljesíteni akar, kozmetikumot használ és tetszeni vágyik (például David Becham)

A férfiasság megjelenése a filmekben is megváltozott, a lényűgözően szép, macsó férfi (Gerard Philippe, Marcello Mastroianni) helyét a sérülékeny öreg, kicsit pocakos, esendő férfi veszi át. Intézményesül a másság, az idős, meleg, fekete férfi jelenik meg, mint pozitív hős!

A férfiuralmú világrendnek nagyon pontos indikátora az, hogy a nők számára is természetesnek látszik, hogy a férfiak állnak a világ középpontjában. A férfi-problémákról szól a világ. Nagyon kevés olyan film van – ebből a szempontból a Távol Afrikától fontos film, mert kivételt jelent –, amikor a nő nem kizárólag szerelmi kapcsolatban, vagyis az intim szféra viszonylatában jelenik meg, hanem a nyilvános szférában tevékenykedik.

RA, a sokizületi gyulladás



Együtt élni a reumatoid artritisszel

A betegségről általában

A hétköznapokban, ha azt halljuk, hogy valaki reumatoid artiritszben (RA) szenved, gyakran legyintünk rá, mondván, ez csak reuma, vagyis legfeljebb egy kellemetlen, de semmiképpen sem halálos megbetegedés. Sajnos sem a döntéshozók, sem a társadalom nem kezeli ezt a betegséget súlyosságának megfelelően. Pedig magyar neve – sokízületi gyulladás – igen találó: az RA az ízületi megbetegedések egyik legsúlyosabb formáját jelentő kór. Mára hazánkban és az egész világon is szinte népbetegséggé vált: világszerte több millióan, hazánkban – becslések alapján – mintegy 80-90 ezren szenvednek tőle. Elsősorban nem az öregeket, hanem sokkal inkább az aktív, fiatalabb közép-korosztályt (az első tünetek jelentkezése a 30-50 éves életkorban történik), s közülük is közel két harmad arányban a nőket érinti.

Az RA autoimmun betegség, vagyis a szervezet védekező mechanizmusa az, ami saját maga ellen fordul, ezért is hívják az ízületek „rákjának”. Kialakulásának pontos oka egyelőre nem ismert, mindössze annyi bizonyos, hogy számos fehérje játszik benne szerepet. Nem csak nagy fájdalommal jár együtt, hanem – főleg a kézen – súlyos végtagdeformációhoz is vezet, ami rendkívüli mértékben rontja a beteg és környezete életminőségét. Bár a betegség lefolyása egyénenként igen eltérő ütemben, intenzitással zajlik, végül gyakran terjed át az ízületekről a tüdőre, szívre, egyéb belső szervekre, súlyos szövődményeket okozva ezáltal. Összességében pedig elmondható, hogy az RA-ban szenvedők várható élettartama mintegy 10 évvel rövidebb egészséges embertársaikéhoz viszonyítva.


A betegszervezeti összefogás fontossága


A korai diagnózis felállítása, a megfelelő terápia időben történő megkezdése és annak eredményessége meghatározó jelentőségű. Ezért nálunk is kiépült a több mint húsz, szakemberekkel és diagnosztikai lehetőségekkel jól ellátott szakambulanciát magába foglaló artritisz centrumok országos hálózata. Ugyanakkor a tapasztalat azt mutatja, hogy bár szükséges, de nem elégséges a betegség orvosi kezelése. A fájdalom és a végtagok elváltozása ugyanis nagyfokú mozgáskorlátozottsággal jár együtt, ami nagyban megnehezíti a beteg és hozzátartozói életét egyaránt. Sokan nem tudják, mihez kezdjenek megváltozott képességeikkel, hogyan javíthatnának állapotukon. Ez az emberi kapcsolatok megromlásához, súlyos önértékelési problémákhoz is vezethet. Éppen ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos az átgondolt, összehangolt betegellátás és -gondozás mellett egy életvezetési tanácsadással foglalkozó hálózat, betegszervezeti összefogás létrejötte.


Hogyan éljünk együtt az RA-val


A beteg gyakorlatilag az élet minden területén korlátozott, hátrányt szenved egészséges társaival szemben. Ezért a lehető legnagyobb fokú önállóságot, függetlenséget kell biztosítani számára, és ebben nagy segítségére lehet a sorstársak tapasztalata, tudása. Hogy csak a legfontosabb tudnivalókat említsük:
* Tudnia, ismernie kell az alkalmazott gyógyszerek, fájdalomcsillapítók hatásait és mellékhatásait.
*Kerülnie kell a hideget, reggelente érdemes lehet például meleg fürdőt vennie a fájdalom és a merevség oldása érdekében.
*Ajánlatos a lakókörnyezetét a megváltozott mozgásképességének megfelelően átalakítani. Például szükség lehet a WC, a székek, az ágy megemelésére annak érdekében, hogy minél kevésbé kelljen hajolnia, térdet hajlítania a betegnek.
*Ugyanakkor, elengedhetetlen a rendszeres, napi mozgás, hiszen e nélkül megmerevednek az ízületek. Viszont oda kell figyelni, hogy a mozgást segítő (családtag, terapeuta) ne erőltesse, hanem a mozgásban támogassa a merev végtagokat.
*Ugyanilyen fontos az éjszakai – és fáradtság esetén a nappali – pihenés, melyhez a fájdalomcsillapítók mellett a beteg állapotától függően szükség lehet merevítő sínek használatára.
*A betegség kóros vérszegénységgel jár(hat) együtt, ezért fontos a szervezet számára a rendszeres vasbevitel. Ugyancsak melléktünet lehet a gyulladások következtében fennálló krónikus hőemelkedés, ami miatt oda kell figyelnie a betegnek, hogy milyen ruházatot visel, valamint rendszeresen cserélnie kell azt. Mindez csak néhány kiragadott példa, de jól szemlélteti, hogy mi mindenre kell figyelemmel lennie a betegnek és az őt körülvevőknek.


A biológiai terápia jelentősége

A molekuláris reumatológiában kiemelkedő jelentőségűek az ún. biológiai terápiás készítmények, melyek az ízületi gyulladások kezelésében valóban forradalmi áttörést hoztak. Az injekcióban és infúzióban adott készítmények nemcsak az igen fájdalmas tüneteket csökkentik minden korábbi szereknél hatékonyabban, hanem meggátolják a betegség előrehaladtát, és így megóvják a beteget az elnyomorodástól, a különböző szövődményektől és az élettartam megrövidülésétől. A gyulladásos reumatológiai betegeken alkalmazott biológiai szerek hatásossága egészséggazdasági számítások alapján messze meghaladja a ráfordított költségeket.