Tuesday, January 27, 2009

TUDAT, VALÓSÁG, IDENTITÁS


A Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) XV. Vándorgyűlését 2008. január 29-31. között, Debrecenben rendezik meg.
A pszichiátriai szakma legnagyobb magyarországi seregszemléjének előadás témái a genetikától a közösségi pszichiátriáig terjednek.

A Vándorgyűlés központi mottója: Tudat, valóság, identitás.
A pszichiátriát ért sokféle megszorítás, szűkítés, rombolás után fontos a tudatosulás. Hol is állnak a dolgok, merre haladnak, mi változott. A valóság körülveszi a pszichiátriai szakmát, ami részben a külső realitás – amit például a klinikai kutatások során vizsgálnak –, de van egy belső valóság is, ahogy a szakma megéli a tudatosult dolgokat, mindazt, ami őket érte.

Tudat, valóság, identitás.
E három fogalom pszichológiai, pszichoterápiás értelmezésének pszichopatológiai vetülete is van. A betegeknél is javítani szeretnénk a tudat, a valóság észlelésének és az identitásnak, a betegséghez való viszonyulásnak az állapotát. Ez kiváló gyógyszerek mellett is, csak jelentős humán munkával lehetséges. A rehabilitáció hatékonyságának erősítése, keretfeltételeinek kidolgozása éppen ezért van terítéken.

A pszichiátriai rehabilitáció kapcsán már esett szó arról, hogy a pszichiátriához tartozó rehabilitációs ágyakat – a korábbiakhoz hasonlóan – újra nevesíteni és számszerűsíteni kell, mivel egyébként könnyen elveszhetnek, például más szakmákhoz sorolhatják át őket. (Érdemes rá emlékeztetni, hogy az OPNI teljesen megszüntetett ágyaiból 177 pszichiátriai rehabilitációs ágy volt, melyek nem kerültek más intézményhez).
A megfelelő rehabilitáció nélkül az ellátási lánc egyszerűen „szakadozottá” válik, hiszen ez nem egy sebészeti ellátás, ahol a beteg (az esetek nagy többségében) kiszámíthatóan X nap múlva hazamegy. Nem véletlen, hogy az ellátó helyek folyamatosan „ürítési problémákkal” szembesülnek, mivel az aktuális szabályozás értelmében meghatározott időn túl, aktív ágyon, nem tarthatnak beteget.
Sajnos azonban a súlyos skizofrén vagy depressziós betegnek hiába mondják, hogy „gyorsan gyógyulj meg, mivel az ágyon tölthető időd holnap lejár…”, ezért az aktív ágyakhoz mindig kell rehabilitációs ágyakat is kapcsolni, a hozzájuk tartozó nappali kórházi háttérrel. Erre vonatkozó miniszteri ígéretet kapott ugyan a szakma, azonban ezen ígéret végrehajtásából egyelőre semmi sem látszik.

A valósághoz tartozik az a szomorú (most már) tény is, hogy a pszichiáterek elvándorlása tovább folytatódik. Egy év távlatából immár biztosan elmondható, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet megszüntetése egyértelműen erősítette ezt a folyamatot, mivel az onnan távozó szakembereket „nem nyerte meg a szakma”, azaz az ott dolgozó magasan képzett és rutinos szakemberek nem jelentek meg az egyéb ellátási helyeken, hanem részben nyugdíjba vonultak, részben elvándoroltak külföldre.

Svédország ismét számos magasan kvalifikált pszichiátriai szakemberrel lett gazdagabb, ráadásul ebben a szakmában nincs meg a „kiugrom a hétvégi ügyeletre” lehetősége. Aki belevág, és rászánja magát az idegen nyelvű terápiavezetés elsajátításra, azt már hiába várja vissza a hazai ellátórendszer. Van a kongresszusnak olyan előadója, aki sok év után kifejezetten az OPNI-ba tért haza, de most ismét egy amerikai intézmény áll a neve mellett.

A vándorgyűlésről szólva ki kell emelni a már említett rehabilitáció mellett a komplex terápiás megközelítés fontosságát. Számtalan tudományos munka mutatja a gyógyszeres terápia, a szoció- és pszichoterápia, és a művészetterápia együttes alkalmazásának hasznosságát.

A művészetterápiáról elmondható, hogy ez az ellátási forma immár Magyarországon is sikeresen elterjedt. A 5-10 éve még újdonságszámba menő módszerrel napjainkban mintegy 5-6 ezer beteget kezelnek, és létrejött a művészetterápiás szakemberek hivatalos, egyetemi, főiskolai rendszerű képzése is. Természetesen ez a módszer sem csodaszer, sikeresen elsősorban személyiségzavarban, depresszióban, szorongásban szenvedőknél (az állapotváltozás felmérésére és segítésére), illetve skizofréniában szenvedőknél (a megmaradó kreativitással a személyiség újraépítésére) használható. A vándorgyűlésen a Magyar Tudományos Akadémia modern művészettörténettel foglakozó képviselője is előadást tart, az elkészülő alkotások értékéről, a helyszínen pedig öt művészetterápiás műhely is bemutatkozik.

Mindezek mellett számos érdekes téma is napirendre kerül: 3000 honfitársunk egészségügyi adatait elemezve kiderült például, hogy a 2002-ben mért depresszió szignifikáns mértékben növelte 2006-ra a magas stresszel jellemezhető rossz házastársi/élettársi kapcsolat esélyét függetlenül az életkortól, a végzettségtől, és a 2002-ben mért házastársi stressz-szinttől.
Azaz nőknél és férfiaknál egyaránt szükség van a depresszió kezelésére a jó házastársi/élettársi kapcsolat érdekében.

Elkészült továbbá az első, kóros játékszenvedély elterjedtségét átfogóan vizsgáló tanulmány.
A 18-64 évesek körében végzett országos reprezentatív felmérés eredményei szerint Magyarországon a számsorsjátékok használata a legelterjedtebb (a valaha kipróbálók aránya 59,5%, az elmúlt évben legalább hetente játszóké 23,8%). Ezt a sorsjegyek vásárlása (31,4% illetve 5,9%), és a sportfogadások (21,4%, illetve 4,8%) követik. A nyerőgépeket honfitársaink közel egytizede (9%) próbálta ki, de közülük közel minden hetedik személy a megelőző hónapban is legalább heti rendszerességgel játszott.
A valaha bármilyen szerencsejátékot kipróbálók vagy pénzben fogadók aránya Magyarországon 42,2%, ami három populációból tevődik össze: a problémamentes személyek (38,9%) illetve a problémás szerencsejátékkal (1,9%), valamint kóros játékszenvedéllyel (1,4%) jellemezhető személyek.
Ez az elterjedtség egyébként az európai adatokkal összehasonlításban nem mutat jelentős eltérést.

Végezetül az országos módszertani központot illető legfontosabb hír az, hogy létrejött. A központ fizikailag a SE ÁOK Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján található majd, ellátás (azaz ágyak) nem tartozik hozzá. A kinevezett vezető mellett 4 darab, félállásban betölthető státusz jött létre, a leendő munkatársak pályáztatása jelenleg is folyik.

Hangsúlyozni kell: fontos és hasznos dolog, hogy ismét létezik olyan országos pszichiátriai központ, ami a szakmai munkát koordinálja, mindazonáltal elmondható, hogy az országos központ „erősen összement a nagymosásban”.
Ráadásul az OPNI-ban hosszú évtizedek alatt felhalmozott adatok, ismeretek sorsa továbbra is homályos.

Forrás:
VM.komm Kommunikációs Tanácsadó Iroda

Tuesday, January 20, 2009

AZ ÉV KÓRHÁZA 2008-ban

A HáziPatika.com www.azevkorhaza.hu honlapon indított 2008. évi szavazásának eredményét a mai napon mutatták be. A beérkezett közel 90 ezer szavazat az eddigieknél szigorúbb ítéletet mutat, a díj történetében például most először fordult elő, hogy az összesített átlageredmény romlott.

A magyarországi kórházi betegellátás folyamatosan változásokon, fejlesztéseken megy át, ezért számos szakmai mutatóval vizsgálják működésüket. Mindemellett továbbra sem elhanyagolható a szolgáltatásokat igénybe vevők – a páciensek – véleménye. Az immár hagyományos és évről-évre megismételt online szavazás a betegelégedettség és kórházi betegellátás színvonalának felmérésén túl, a hazai betegellátás színvonalának növeléséhez is hozzá kíván járulni.

A szavazáson Magyarország összes államilag finanszírozott kórháza és klinikája részt vesz, a szavazás során egy ötfokú skálán – az iskolákban megszokott módon – osztályozhatták az intézményeket, összesen öt kategóriában: Orvos-szakmai ellátás, Ápolás- és szakszemélyzet, Infrastruktúra, Ellátás, Környezet és tisztaság, a kapcsolódó fórum oldalain pedig mindenki bővebben is elmondhatta véleményét, észrevételeit.

A kezdeményezés ezúttal ismét rekord közeli érdeklődést keltett fel, a szavazási időszak alatt közel 90 ezer (89.745) szavazat érkezett.
Természetesen a szavazás jellegéből adódóan a kapott eredmények statisztikai értelemben nem reprezentatívak, mindazonáltal a beérkezett szavazatok száma (a minta nagysága) alapján érdemes bepillantani az összesített eredményekbe.

Az összesített, végső értékelésben a szavazás történetében először rosszabbak lettek az eredmények, azaz (országosan) a kórházak átlagos megítélése a tavalyi évben határozottan romlott. Az összesített átlagérték – a 2005-ös 3,54, a 2006-os 3,63 után és 2007-es 3,67 után – mindösszesen 3,44 lett, ami a valaha tapasztalt leggyengébb mutató.

Arról már tavaly is írtunk, hogy immár egyetlen intézménynek sem sikerült összetettben a 4,0 eredmény elérnie, de míg tavaly az egyes kategóriákban még születtek 4,0 fölötti eredmények (például 2007-ben az „Orvos-szakmai ellátás” kategóriában 40 intézmény érdemelte ki a 4,0 vagy magasabb átlagot.), idén egyetlen egy intézmény, egyetlen egy kategóriában sem volt képes a 4-es osztályzatot elérni.

Az eredményeket tekintve feltűnő változás továbbá, hogy elsősorban a „szakmai kategóriákban” – „Orvos-szakmai ellátás”, „Ápolás- és szakszemélyzet” – nagyon megerősödtek a gyermekek ellátásáért felelős intézmények, amit részben talán a hálás szülők nagyobb internetes aktivitásával is magyarázható.
Szintén érdekes változás, hogy az egyetemi klinikák eddig tapasztalható szélsőséges megítélése lényegesen differenciáltabba lett, igaz egyetlen kivétellel: az „Infrastruktúra” kategóriában még mindig borzasztóan gyengén szerepelnek.

Az egyes kategóriák egymáshoz hasonlított eredményei szinte változatlanok. A legjobb ismét az „Orvos-szakmai ellátás” majd az „Ápolás- és szakszemélyzet” kategóriák lettek, amit a „Környezet és tisztaság” az „Ellátás” kategóriák követnek, a sort pedig immár negyedszer is az „Infrastruktúra” kategória zárja.

Területi megoszlás
Az egyes megyék, illetve a budapesti kerületek (az adott területen lévő kórházak eredményeit summázva) összesített eredményeit áttekintve elmondható, hogy a megyék fővárosi kerületek rovására történő erősödése tovább folytatódott, így e nem hivatalos verseny az első három helyezettje közé ezúttal nem jutott be egyetlen fővárosi kerület sem.
(Mindazonáltal az „Orvos-szakmai ellátás” azonban továbbra is a főváros kategóriája, minden gyengülés ellenére e kategória többségét (6 db helyet) és első helyét egyaránt egy fővárosi kerület szerezte meg.)
2008-ban Győr-Moson-Sopron megye végzett az élen de a többi „élversenyző megye” is – Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés, Budapest XIV. ker, – hagyományosan jól szokott szerepelni. Érdekes, viszont hogy az elmúlt években kiválóan teljesítő Zala megye ezúttal csak a lista alsó traktusában tudott végezni.
Szintén állandó, bár kevésbé örömteli tény, hogy a nem hivatalos versenyben leggyengébben szereplő ismét Nógrád megye lett.

AZ ÉV KÓRHÁZA

A hivatalos végeredmény szerint az első helyet és így „Az év kórháza” megtisztelő címet a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház nyerte. Második helyen a fővárosi SE ÁOK Kardiológiai Központ, harmadik helyen pedig az Zirc Városi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet végzett.


Az erkölcsi diadal mellett mindhárom kórház – a Pfizer cég támogatásának köszönhetően – modern számítógépekkel is gazdagabb lett.

Orvos-szakmai ellátás

1. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház
2. SE ÁOK Kardiológiai Központ
3. PTE ÁOK OEC Traumatológiai Központ Baleset - és Kézsebészeti Klinika

Ápolás- és szakszemélyzet

1. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház
2. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza
3. PTE ÁOK OEC Traumatológiai Központ Baleset - és Kézsebészeti Klinika

Ellátás

1. Dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Közhasznú Társaság
2. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház
3. SE ÁOK Kardiológiai Központ

Infrastruktúra

1. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház
2. SE ÁOK Kardiológiai Központ
3. PTE ÁOK OEC Traumatológiai Központ Baleset - és Kézsebészeti Klinika

Környezet és tisztaság

1. Zirc Városi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet
2. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház
3. SE ÁOK Kardiológiai Központ

A szervezőről

A HáziPatika.com 1999 áprilisában indította el egészségügyi portálját, amely indulása óta folyamatosan és dinamikusan növekszik. Havi közel hatszázezer olvasójával és 5 millió oldalletöltésével Magyarország legnagyobb és leglátogatottabb tematikus egészségügyi weboldala. A cég üzemelteti a babaszoba.hu csecsemő- és gyermekegészségügyi portált, valamint az elsősorban az 50 év fölötti látogatókhoz szóló 50plusz.hu portált is.

Célja, hogy értékes, korszerű és szakmailag hiteles, az egészséggel és az egészséges életmóddal kapcsolatos információkat juttasson el elsősorban a nem szakmabeli olvasókhoz. Azokhoz szól, akik egészségi állapotukról, egyes betegségekről, egészségügyi intézményekről szeretnének tájékozódni, illetve egészséges életmódot kívánnak kialakítani. Ennek megfelelően a portál orvosok, egészségügyi szakemberek közreműködésével és szakmai felügyelete mellett készül, valamint igazodik az akadémikus orvostudomány általánosan elfogadott irányvonalaihoz. A naponta frissülő egészségügyi hírek mellett több mint kétezer cikk, kiemelt rovatok, betegséglexikon, egészségügyi adatbázisok, tesztek, kalkulátorok, vizsgálatok, laboreredmény-értelmező, számos interaktív szolgáltatás és webáruház várja az érdeklődőket.

Forrás:
VM.komm Kommunikációs Tanácsadó Iroda

Wednesday, January 14, 2009

Echinacea a nátha ellen

Echinacea, vörös kúpvirág
Echinacea, a nátha elleni gyógynövény megint felforgatta a bizonyítékon alapuló orvoslás világát. Egy 14 vizsgálaton alapuló metaanalízis bizonyította, hogy az echinacea a nátha esélyét 58 százalékkal csökkentette. A tanulmány azt is kimutatta, hogy a gyógynövény 1.4 nappal csökkenti a nátha átlagos időtartamát, a Connecticut-i Egyetem kutatói szerint.

A tanulmány eredménye, melyet Dr. Coleman és munkatársai, a The Lancet Infectious-Diseases c. folyóirat online kiadásában közölt, megegyezik egy korábbi elemzéssel, melyet 2000-ben a Cochrane csoport adott ki.

A tanulmány állításai ellentmondanak a szer legutóbbi, nagy esetszámú vizsgálatának, mely 2005-ben azt állapította meg, hogy az Echinacea nem volt hatásos a kisérleti úton előidézett rhinovirus által okozott nátha esetén.

A jelen tanulmány Connecticut-i kutatói 14 véletlenszerű, placébó kontrollal, a szer különböző alakjaival végzett tanulmány elemzését végezték el. A növény vörös kúpvirág néven is ismert.

Olyan tanulmányok vettek be a vizsgálatba, mondták a szerzők, melyek megfelelő adatokat tartalmaztak a nátha gyakoriságát és időtartamát illetően. Összesen kb. 1500 esetet vizsgáltak.
Az eredmények a következők voltak.
• 0,42 volt az esély Echinacea szedés esetén a náthás megbetegedésnek.
• A nátha megelőzésére átlag 6 adagot kellett bevenni.
• A már náthás betegek között a betegség 1.44 nappal rövidebb ideig tartott a szert szedőknél, mint a placébó csoportban.

Dr. Coleman és munkatársai szerint több mint 800 echinacea termék kapható tabletta, kivonat, gyümölcslé, és tea formájában. Három fajt gyakran használnak, és a növény különféle részeit használják fel a termékekben.
Az Echinacea különféle alkotórészei jönnek szóba (alkamides, poliszaccharidok, és koffeinsav származékok) mint olyan összetevők, melyek a kedvező hatást okozzák.

Érdekes módon, ha az echinaceát megelőzésként adták a betegeknek, a természetes nátha kialakulásának megakadályozására, ez 56 százalékkal csökkentett a nátha előfordulását. De a kisérleti úton előidézett rhinovirus náthánál csak az esetek 35 százalékában volt hatásos.
Egy lehetséges magyarázat az, hogy az orvosság hatásosabb más náthát okozó kórokozók ellen, mondták a kutatók.
Több mint 200 vírus okozhat náthát, az Echinaceának szerény hatása lehet a rhinovirusok ellen, de más vírus ellen hatásosabb, érvel Dr. Coleman és munkatársai.

A szerzők megjegyezték hogy a másik tanulmány a World Health Organization által ajánlott adag körülbelül egyharmadát alkalmazta, illetve rhinovírus fertőzés ellen használták. A szerzők nem foglalkoztak a hosszabb távú Echinacea kezelés biztonságával, nem vizsgáltak esetleges gyógyszer interakciókat.
Forrás: Informed hírek,
Glanz, J.