Friday, September 18, 2009

TUDATOS TÖRŐDÉS A MAGASVÉRNYOMÁS KEZELÉSÉBEN


„Tudatos Törődés” címmel folytatódik a Magyar Hypertonia Társaság és a Novartis Hungária Kft. közös, „Éljen 140/90 alatt!” nevű programja a Magyar Stroke Társaság támogató együttműködésével. A kezdeményezés immár ötödik éve küzd folyamatosan a magasvérnyomás-betegség ellen, újabb és újabb eszközöket bevetve a hipertónia és szövődményeinek megelőzéséért, a szív- és érrendszeri betegségekben érintettek megfelelő kezelésért. A 2009 őszi program középpontjában a magasvérnyomás-betegség egyik leggyakoribb szövődménye, a stroke (szélütés, agyvérzés) megelőzése áll.

A 2005-ben indított, mára mozgalommá alakult, „Éljen 140/90 alatt!” nevű program idén a stroke (agyvérzés, agyi érkatasztrófa) megelőzésére, valamint a magas vérnyomásos beteggel való tudatos törődésre hívja fel a szakma és a lakosság figyelmét. A 2009 tavaszi, „Törődés Napja” elnevezésű felmérésből ugyanis kiderült, hogy a megvizsgált páciensek közel harmada kettő vagy több társbetegségben is szenved a hipertónia mellett, így kezelésük fokozott figyelmet igényel.

Az agy az egyetlen olyan szervünk, amelynek sejtjei szinte egyáltalán nem képesek regenerálódni, miközben a magas vérnyomás egyik legjellemzőbb szövődménye az agyi erek károsodása.
Hazánkban évente közel 18 ezren halnak meg agyvérzésben, az új megbetegedések száma pedig 50.000.
A kezeletlen magasvérnyomás-betegség csaknem négyszeresére emeli az agyi érkatasztrófa vagy a stroke kialakulásának veszélyét, másfelől viszont az összes agyi érkatasztrófa közel 70 százaléka megelőzhető lenne a vérnyomás normalizálásával.
Ezeket az adatokat figyelembe véve döntött úgy a Magyar Hypertonia Társaság, hogy 2009 őszén a stroke megelőzését helyezi a figyelemfelkeltő program középpontjába.

A kezdeményezők továbbra is fontosnak tartják a háziorvosok szakmai képzését, ezért – a Hipertónia Centrumokkal és Decentrumokkal együttműködve – 20-25 helyszínt érintő képzési sorozatot szervez a Társaság, ahol a hipertónia kezelésének gyakorlati ismeretei mellett, a stroke megelőzésére, felismerésére, valamint a hipertóniás beteggel való tudatos törődésre helyezik majd a hangsúlyt.

A képzéseken a már megszokott tudományos előadások, tapasztalatcserék mellett egy újszerű eszközzel, egy storke-on átesett beteg riportjával irányítják rá a figyelmet a tudatos kezelés és törődés jelentőségére.
A mai felgyorsult és elszemélytelenedő világban egyre kevesebb idő jut a „klasszikus törődésre”, ezért a képzésen részt vevő orvosok egy konkrét emberi sorson keresztül érezhetik át munkájuk felelősségét és fontosságát. A riportfilmben szereplő beteg története mindenkit emlékeztet az egyes „esetek” mögött meghúzódó emberi sorsokra, a család szerepére, és az orvosi törődés fontosságára.

A Magyar Hypertonia Társaság a képzés mellett szakmai pályázaton díjazza majd azon háziorvosok munkásságát, akik évek óta tudatosan odafigyelnek a hipertóniás pácienseik kezelésére, illetve a praxisukban kiemelkedő tevékenységet végeznek a hipertónia és szövődményeinek megelőzése érdekében.
A „Tudatos Törődés Pályázat” során az orvosoknak lehetősége nyílik arra, hogy a praxisukban megvalósítandó, a „Tudatos Törődés” kezdeményezés céljaihoz illeszkedő, felvilágosító, a betegség megelőzését elősegítő tevékenységek megvalósításához kérjenek segítséget.
A fentieken túl a folyamatos visszajelzés, a hazai szív- és érrendszeri helyzet monitorozása továbbra is a Társaság kiemelt feladata.
Ennek érdekében indítják el a „Tudatos Törődés Felmérést” a háziorvosok körében, mely a magasvérnyomás-betegség kombinációs kezelésének hazai gyakorlatát, összetettségét hivatott vizsgálni.

Természetesen a betegek felvilágosítása is folytatódik, ez esetben célzottan a kezelőorvosokon keresztül. Az érintettek így közvetlenül háziorvosuktól hallhatják azokat a fontos információkat, tanácsokat, amelyekkel megelőzhetik a magasvérnyomás-betegség, illetve szövődményeinek kialakulását. Nem mellesleg ez a megoldás hatékonyan segíti a sikeres kezeléshez nélkülözhetetlen orvos-beteg kommunikációt is.

A több éves, tudatos odafigyelés és kezelés segítségével kívánja a Társaság a hazai szív- és érrendszeri halálozás mértékét csökkenteni. A „Törődés Napja” felmérés szerint a hipertónia mellett egyéb társbetegségben is szenvedő páciensek esetében a kezelőorvos az esetek több mint felében jelöli meg a szigorúbb, 130/80 Hgmm-es célértéket, ami bizakodásra ad okot és alátámasztja, hogy az orvos és a beteg tudatos együttműködése, illetve a fokozott törődés hatására a Magyar Hypertonia Társaság és a hozzájuk csatlakozó háziorvosok kitartó munkája megvalósítja a kitűzött célt.
Forrás: VM.komm Kommunikációs Tanácsadó Iroda

No comments: