Monday, April 19, 2010

Valóban napi egy órát kell edzenem?

testmozgás, testsúly, edzés
Mostanában több hirdetésben olvasható, hogy soványak maradhatunk, ha napi egy órát edzünk. 
Vajon igaz ez?

A JAMA-ban, az amerikai orvosszövetség folyóiratában megjelent, több mint 34 ezer középkorú nő bevonásával végzett vizsgálat eredménye szerint azok, akik 13 éven keresztül tartani tudták a súlyukat, átlagosan napi 60 perc mérsékelt intenzitású testmozgást végeztek. Sokaknak a kedvét szegheti ez a mennyiség, azonban szerencsére a helyzet valamivel könnyebb. A vizsgálatban nem olyan „órát” vettek alapul, mint amire az átlag olvasó gondol, hanem az ún. MET-órát, (A MET a metabolikus ekvivalens.) Magyarán: egy MET az az energiamennyiség, amelyet a szervezet felhasznál, ha egy óra hosszát a kanapén heverészünk. Ha ugyanezt az órát mérsékelt tempójú sétával töltjük, akkor valamivel több, mint 3 MET az energiafelhasználás. Ha futunk, egy óra alatt már 10 MET az eredmény. Minél erőteljesebb az aktivitás, annál magasabb a MET értéke. Ugye, így már érthető?
A vizsgálat szerint azok, akik meg tudták őrizni a testsúlyukat, heti 21 MET-órányi energiát égettek el. Ez tehát napi egy órás sétával elérhető, ha azonban ennél aktívabbak vagyunk, időt takarítunk meg.
Az alábbiakban néhány ötletet adunk közre a heti edzésterv összeállításához, mely szerint napi egy óránál kevesebb mozgás is elég karcsúságunk megőrzéséhez.
Forrás: Informed

No comments: