Wednesday, April 21, 2010

ESzMEFUTTATÁS 2010-BEN IS


Immár második alkalommal szervez Társadalmi célú Sport és Családi Napot 2010. május 9-én az ESzME (Egyesület a Stroke Megelőzéséért). A rendezvény a Magyar Stroke Társaság támogatásával, a Nemzetközi Stroke Nap magyarországi rendezvényeihez csatlakozva valósul meg. Az eseményen futóversenyek, sport, családi és szórakoztató programok várják az érdeklődőket.

Immár második alkalommal ESzMEfuttatás névvel társadalmi célú Sport és Családi Napot szervez az ESzME (Egyesület a Stroke Megelőzéséért) 2010. május 9-én 10-15 óráig. A tavaly közel 2000 résztvevőt vonzó futóverseny és a rendezvény helyszíne a Csillebérc, Szabadidő- és Ifjúsági Központ (1121 Bp. Konkoly Thege Miklós u. 21. – a csillebérci táborban a sportpálya területén).

A futóverseny és családi nap célja, hogy felhívja a figyelmet a stroke betegséggel kapcsolatos megelőzés lehetőségeire és fontosságára, valamint hangsúlyozza az egészséges életmód, a rendszeres testmozgás jelentőségét, valamint ráirányítsák a figyelmet a betegség felismerésére és az ezzel kapcsolatos teendőkre. 

A 11 órakor rajtoló nyílt futóversenyre egyaránt várják profik és amatőrök nevezését, akik az 5 és 10 kilométeres távok között választhatnak. Minden résztvevő megkapja az esemény pólóját, a legjobbakat pedig összesen 800.000 forint értékű díjak és értékes nyeremények várják. A futóprogram különlegessége a pályában lévő szintkülönbség – a „hegyi jelleg” –, valamint a kifejezetten családok és iskolás csoportok részére kialakított 1000 méteres táv.

A futóverseny mellett számos más sport, családi és szórakoztató programmal várják az érdeklődőket. Az egészség jegyében számos hasznos témáról tájékozódhatnak, valamint egészségügyi szűrővizsgálatokon is részt vehetnek a látogatók. Mindezt a nagyszínpadon zajló szórakoztató műsorok, valamint gyermekprogramok, vetélkedők, versenyek egészítik majd ki.
A résztvevőket az ingyenes belépés mellett szintén térítés nélkül igénybe vehető parkolási, öltözési lehetőség várja majd a helyszínen.

Minden, a versennyel kapcsolatos információ, valamint futóversenyre történő nevezés részletei a www.eszmefuttatas.org weboldalon megtalálhatóak, a rendezők szeretettel várnak minden érdeklődőt a helyszínen, az esemény napján!

További információk kérhetőek a versennyel és a rendezvénnyel kapcsolatban az eszmefuttatas@vmkomm.hu e-mail címen, vagy a (1) 270-2822 telefonszámon is.

No comments: