A hiperaktív hólyag-szindróma

Magyarországon több mint 500 000 embernek van vizelettartási problémája. A hiperaktív hólyag-szindróma jellemzője a parancsoló, imperatív jellegű, nehezen visszatartható vizelési inger. 

Bár a hiperaktív hólyag-szindróma nem feltétlenül jár akaratlan vizeletvesztéssel, kórelőzményét, kivizsgálását és kezelését tekintve mégis az inkontinencia tárgyköréhez tartozik.

A hiperaktív hólyag-szindróma, vagy más néven OAB szindróma egy tünet együttest leíró diagnózis. Jellemzője az erős, parancsoló jellegű vizelési inger, mely gyakran - de nem minden esetben vizeletelfolyáshoz (inkontinenciához) vezet. 

Jellemző tünete a gyakori nappali (nyolcnál több) és éjszakai (egynél több) vizeletürítés is. A hiperaktív hólyagnak van egy úgynevezett „nedves” formája, amikor a panaszok között a vizeletinkontinencia is szerepel, és egy nem kevesebb kellemetlenséggel járó „száraz” formája, melyben vizeletelfolyás, elcseppenés nincs, de a beteget erős vizelési késztetések és sokszor nagyon gyakori, akár 20 percenkénti vizeletürítések gyötrik. 

A hiperaktív hólyag-szindróma tehát nem egy betegséget jelent, hanem egy állapotot takar, akárcsak a vizeletinkontinencia, melynek bizonyos esetekben a hiperaktív hólyag-szindróma egyik részjelensége. 

A vizeletinkontinencia fogalma a Nemzetközi Kontinencia Társaság meghatározása szerint bármely húgycsövön keresztül jelentkező vizeletelfolyásra vonatkozik, függetlenül annak okától és mértékétől. Mind a hiperaktív hólyag, mind pedig a vizeletinkontinencia részben egy tünetet jelentenek, mely számos különböző betegség, anatómiai eltérés megjelenési formája lehet. Emellett ezek a fogalmak egy-egy állapotot takarnak, melyek sokszor időszakosan jelentkeznek és gyakran - spontán vagy kezelés hatására - visszafordíthatóak.

A hiperaktív hólyag-szindróma kortól független előfordulási gyakorisága mindkét nemnél kb. 16 százelék. Az érintett betegek száma az életkorral párhuzamosan növekszik. A „nedves” forma megjelenése hölgyeknél háromszor gyakoribb, bár idősebb életkorban már nincs a nemek között különbség. Míg a 40-45 év közötti korosztályban, mindkét nemnél csupán 10 százalék alatti az OAB előfordulási gyakorisága, addig 70 év felett meghaladja a 20, 75 év felett pedig a 30százalékot.

           

A panaszok gyakran társulnak egyéb betegségekkel, mint pl. elhízással, cukorbetegséggel, visszafordíthatatlan szellemi hanyatlással, depresszióval, húgyúti fertőzéssel, szexuális zavarokkal, stb.

Bár a kiváltó okokat sokszor nem sikerül pontosan felderíteni, az esetek nagy részében a probléma jól kezelhető, sőt sokszor gyógyítható. A hiperaktív hólyag-szindróma kezelési lehetőségei: életmódbeli változtatások, viselkedésterápia, gyógyszeres kezelés, és a kiválasztott terápiára nem reagáló érintettek esetén un. neuromodulációs (a hólyagot vezérlő idegek elektromos ingerlése) vagy sebészi terápia. 

Az életmód-változtatás legfontosabb eleme a folyadékfogyasztási szokások optimálissá tétele: kerülni kell az esti túlzott mértékű folyadékbevitelt, fontos a rendszeres testmozgás, a fogyás és a kávé-, valamint az alkoholfogyasztás csökkentése.

A viselkedésterápia során a páciens megtanulja a „kivárás” technikáját, vagyis a vizelési inger jelentkezésekor nem megy a mellékhelyiségre, csak az inger elmúlta után üríti ki hólyagját. Amennyiben ez a kezelés hatékonynak bizonyul, eredményeképpen a vizelési inger és a vizeletürítés közötti időtartam folyamatosan növelhető. 

Rendszeres tréninggel akár egy órával is megnyúlhat a vizelések között eltelt idő. A kezelés elengedhetetlen kelléke a rendszeresen vezetett vizelési napló, már csak ezért is kizárólag az együttműködésre kész, motivált betegeknél alkalmazható ez a módszer. 

A terápiaforma gyakran hatékony, nincsenek mellékhatásai, de alkalmazói körében gyakori a visszaesés. Az együttműködésre kevéssé képes, idős pácienseknél a toalett tréning jöhet szóba. Ennek a kezelési formának az a lényege, hogy megmérjük a beteg hólyagkapacitását és vizelési szokásait, majd ezekből következtetve a vizeletvesztés várható időpontjára, azt megelőzendően, bizonyos időközönként „elküldjük”  a beteget vizeletet üríteni, ezzel megakadályozva hogy túl sok idő elteljen és bekövetkezzen az akaratlan vizeletvesztés.

A konzervatív kezelések jó kiegészítői lehetnek a fizioterápiás módszerek (elektrostimuláció, magnetoterápia). Ezen kezelések során elektromos vagy elektromágneses stimulációval gátolják a hólyag fokozott működését kiváltó idegi impulzusokat, melynek hatására csökkenhet a vizelési ingerek erőssége és a vizeletürítések, inkontinens események száma. A kezeléseket járóbeteg-ellátásban végzik több héten keresztül – mellékhatásai gyakorlatilag nincsenek.

A hiperaktív hólyag-szindróma / sürgősségi inkontinencia kezelésének leggyakoribb formája a gyógyszeres terápia, melynek következtében csökken a húgyhólyagban uralkodó nyomás, nő a hólyagkapacitás és tágulékonyság és csökken az akaratlan hólyag összehúzódások száma. 

A panaszok mindezek okán javulnak: csökken a vizelési ingerek erőssége és a vizeletürítések illetve az inkontinencia előfordulásának száma. Hazánkban több gyógyszer van forgalomban. Hatékonyságunk nagyjából azonos, a különböző készítmények mellékhatás profilját illetően azonban jelentős különbségek figyelhetőek meg. A korszerűbb gyógyszerek már kevés mellékhatással (pl. a szájszárazság vagy székrekedés) rendelkeznek, hatásukat célzottabban csak a húgyhólyagra fejtik ki.

A húgyhólyag hiperaktivitás kezeléseként sebészeti módszerek csak akkor javasoltak, ha a viselkedésterápia és a gyógyszeres kezelés eredménytelennek bizonyult. A botulinum toxin húgyhólyag izomzatba történő fecskendezése hatékony módszer lehet, ez azonban már műtéti beavatkozást jelent. Az eljárással átmenetileg blokkolják a húgyhólyag működését. Amennyiben hatásos, a kezelést 6-9 hónap múlva meg kell ismételni.

A felsorolt kezelésekre nem javuló esetekben szóba jöhet a hólyag nagyobbítása, esetleg idegsebészeti módszerekkel végzett neuromodulációs kezelés is, azonban ezek a módszerek drágák és csak nagyon kevés kórkép esetén alkalmazhatóak a beavatkozások elvégzésére felkészült szakembergárdával rendelkező centrumokban.

Összefoglalásképpen azt mondhatjuk, hogy hiperaktív hólyag-szindróma esetén ki kell zárni a szokványos betegségeket (pl. húgyúti fertőzés), csak ezt követően adható meg a diagnózis. Első lépésként életmód rendezési tanácsok és viselkedésterápia javasolható. A gyógyszerek hatékonysága jó, de hosszútávon történő gyógyszeres terápiához olyan készítményt kell választani, melynek mellékhatás-profilja is megfelelő.

A bemutatott százalékos adatokat tekintve megállapíthatjuk, hogy a probléma népbetegség mértékű, melyben mindkét nem erősen érintett. A kivizsgálásban és kezelésben az urológus és nőgyógyász szakorvosok mellett alapvető feladat hárul a háziorvosokra, akik többek között szégyenérzetük miatt orvoshoz nem forduló betegek felkutatásában is segíthetnek.

Nemcsak a betegek, de szakemberek (orvosok, asszisztensek, ápolók) számára is sok hasznos információt adnak a témáról szóló internetes oldalak:

·        www.inkontinenciacentrum.hu,

·        www.cseppmentes.hu,

·        www.betegeinkert.net/vizelettartás.

Forrás: V.M. Kommunikációs és Tanácsadó Iroda