Saturday, November 21, 2009

Már egy rövid meditáció is segíthet legyőzni a fájdalmat


fájdalom, meditáció, agyműködés

Úgy tűnik, hogy egy egyórás meditációs mini-kurzus is nagy segítség lehet fájdalmaink elviselésére.

Régóta tudjuk, hogy a meditáció jelentősen befolyásolhatja a fájdalomélményt, és nagyfokú meditációs képesség esetén az agy szerkezete is egészen megváltozik. Az azonban újdonság, hogy egy három napos tanfolyammal is eredményt lehet elérni.
Amerikai kutatók vizsgálata során ugyanis a tréning után a résztvevők kevesebb fájdalmat éltek át meditálás közben, de kevésbé voltak érzékenyek a fájdalomra akkor is, amikor éppen nem meditáltak.
A vizsgálat alatt 22 főiskolás diák részesült három napon át egy húsz perces képzésben. Ezt követően a kutatók az alkar elektromos ingerlésével előidézett fájdalom hatását hasonlították össze olyan emberek reakcióival, akik nem vettek részt a tanfolyamon. A különböző intenzitású áramütések okozta fájdalmat a résztvevők pontozták, de a szerzők emellett követték az általános fájdalom-érzékenységet is.
Forrás: Informed.hu

Tuesday, November 17, 2009

Megszületett hazánk első Akcióterve a Ritka Betegségek Ellátása terén 2010-re



Sajtóközlemény Budapest, 2009. november 16.
Az ÁNTSz OSzMK (Országos Szakfelügyeleti és Módszertani Központ) Ritka Betegségek Központja szervezésében „Szeminárium a Ritka Betegségeket Ellátó Központokról: a jelenlegi magyarországi helyzet és a magyar lehetőségek” címen szemináriumot rendeztek 2009. november 13.-án Budapesten, a SE Orvosvegytani, Molekuláris Biológiai és Pathobiokémiai Intézetében
Az egész-napos szakmai programon az ország nagy orvosi egyetemi központjainak szakemberei ismertették az e területen kifejtett tevékenységüket. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Dr. Segolene Ayme a Rare Diseases Task Force of the European Commission, és az Orphanet program a ritka betegséggel élőkért igazgatója, a hazánkban és a többi EU tagországban tapasztalható helyzet összehasonlítására.

A szemináriumnak így kettős célja volt, egyfelől, hogy bemutassa az Unió képviselőjének a magyar szakértelmet, a tudományos és a klinikai eredményeket, másfelől pedig, hogy elősegítse a hazai szakértői központok közötti jobb együttműködést a ritka betegségek kezelése során.
Az egynapos angol nyelven tartott szemináriumot Dr. Pogány Gábor, a Rirosz elnöke, és Dr. Kosztolányi György genetikus professzor - az EP Nemzeti Program Tanácsának magyar képviselője – nyitotta meg, majd utóbbi átadta a szót a vendégnek.
Dr. Segolene Ayme a francia tapasztalatok alapján, előadásában rávilágított a szakértői centrumok létrehozásának, és azok akkreditációjának szükségességére, minőségi kritériumok (tudományos kutatás és nemzetközi publikálás, multidiszciplináris megközelítés, betegregiszterek, jó szakmai és betegkapcsolatok, stb.), és nagyfokú átláthatóság alkalmazásával. A szakértői centrumok fő feladatai a gyógyító munka mellett a betegutak meghatározása, az „árva gyógyszerek” felírása és az adatszolgáltatás.
Ezután Dr. Pogány Gábor (RIROSZ) a magyar ritka betegszervezetek szövetségének (a RIROSZ) tevékenységéről beszélt, melyet Dr. Boncz Imre (Pécsi Tudományegyetem Egészség-gazdaságtani, Egészségpolitikai és. Egészségügyi Menedzsment Tanszék) előadása követett a speciális kezelések finanszírozásáról. Fontos bejelentést tett Dr. Sándor János, aki az Egészségügyi Minisztérium képviseletében ismertette hazánk első, 2010-re vonatkozó Nemzeti Akciótervét, melyet a Ritka Betegségek Szakértői Bizottsága dolgozott ki, a Minisztérium jóváhagyásával!
Az orvos-szakmai előadások sorát Dr. Túri Sándor gyermekgyógyász professzor nyitotta meg, az országos újszülött kori szűrőprogramot és az anyagcsere betegséggel született gyermekek Szegeden történő gondozását ismertetve. Dr. Oláh Éva professzor a ritka genetikai betegségben szenvedő gyermekek Debreceni egyetemen történő ellátásáról beszélt. Dr. Molnár Mária Judit, a SE Ritka Neurológiai Betegségek Központja vezetője a Semmelweis Egyetemen folyó ritka betegségekre specializálódott szakértői munkákról adott áttekintést. Ezeknek gyermekgyógyászati vonatkozásairól Dr. Szőnyi László docens, egy speciális örökletes ödéma komplex kezeléséről és gondozásáról pedig Dr. Farkas Henriette docens számolt be. Kosztolányi professzor és Dr. Illés Zsolt docens (PTE, Neurológiai Klinika) elsősorban a Pécsi Egyetemen folyó diagnosztikai eredményekről referáltak. Dr. Karcagi Veronika (Országos Közegészségügyi Központ) a diagnosztikai laboratóriumok, klinikai osztályok és betegszervezetek közötti együttműködésről szólt. Dr. Pfliegler György professzor a Debreceni Egyetem Ritka Betegségek Tanszékének szerteágazó munkájának eredményeit ismertette felnőtt ritka betegek gondozásáról.
Mindegyik előadó kitért a ritka betegségek egyetemi oktatására, valamint részletesen feltüntette a tudományos közlemények jegyzékét.
Zárszavában Segolene Ayme elismeréssel adózott a bemutatott eredményeknek és felhívta a figyelmet arra, hogy mind tagországi, mind pedig európai szinten szükséges a magyar ritka betegség szakértők és intézmények gyors regisztrációja, ellenkező esetben nem csak szakmai, hanem pénzügyi téren is hátrányokat szenvedhetnek el a közeljövőben!
 A hazai ritka betegségekkel foglalkozó szervezeteket tömörítő RIROSZ örömmel üdvözli, hogy az európai eseményeknek megfelelően Magyarországon is konkrét lépések történnek e rendkívüli nehézségekkel küzdő betegcsoport érdekében! Nagyon fontosnak tartja, hogy az OSZMK égisze alatt megszületett a nemzetközi ORPHANET rendszerrel kompatibilis regisztrációs rendszer. Ez majd lehetőséget nyújthat a különböző szakemberek és ritka betegségben szenvedők egymásra találására, az intézmények, a gyógyító és diagnosztikai centrumok betegség specifikus „meghatározására”, s így, hogy a betegek a megfelelő szakértőhöz juthassanak a lehető legrövidebb időn belül. Ugyanakkor felhívja a figyelmet e rendszer on line, és „felhasználó barát” módon felhasználható verziója kifejlesztésének szükségességére, hogy minél többen, és minél egyszerűbben tudjanak az érdekeltek adatokat nyilvánosan megosztani a segítségével.
Kontakt személy:  További információval Dr. Pogány Gábor elnök 06-20-778-5565 és az info@rirosz.hu elérhetőségeken, szívesen áll a rendelkezésére!

A RIROSZ-ról
A ritka betegségek magyarországi szervezete (RIROSZ) 2006 májusában alakult meg hosszú évek előkészítő munkája után, nyolc alapító betegszervezet összefogásával. Napjainkban hazánk 24 olyan betegszervezetét, és számos egyéni tagját tömöríti, akik aktívan tevékenykednek a ritka betegségek területén, több, mint 800 000 érintett honfitársunkat képviselve.
A RIROSZ meggyőződése, hogy világszerte a betegeknek kell az egészségügy középpontjában állniuk.
A RIROSZ küldetése, hogy hazánkban segítse a ritka betegséggel élőket és családjaikat. További információ található a www.rirosz.hu portálon.

A RIROSZ jelenlegi tagszervezetei:
              Angelman Szindróma Alapítvány
              CML és GIST Betegek Egyesülete
              Cri Du Chat Baráti Társaság
              Csupaszívek Társasága
              Dávid Kisemberek Társasága
              Epidermolysis Bullosa Alapítvány (DebRA Magyarország)
              Klub a Prader-Willi Gyerekekért
              Magyar Ataxiás Betegek Alapítványa
              Magyar Hemofília Egyesület
              Magyar Mukopoliszaccharidózis Társaság
              Magyar VHL Társaság
              Magyar Williams Szindróma Társaság
              Magyarországi Hemokromatózisos Betegek Társasága
              Magyarországi PKU  Egyesület
              Martin-Bell Szindróma Alapítvány
              MEOSZ-Myasthenia Gravis Önsegítő Betegcsoport
              Narkolepszia klub
              Neurofibromatózisos Betegek és Segítőik Társasága
              Országos Cisztás Fibrózis Egyesület
              Retina Magyarország Egyesület
              Sclerosis Tuberosa Társaság
              Siketvakok Országos Egyesülete
              Rett Szindróma Alapítvány
              Wolf-Hirschhorn-szindróma klub

Forrás: VM Kommunikációs és Tanácsadó Iroda

A férfiak nem szeretnek kezet mosni


fertőzés, megelőzés, kézmosás, higiéné

A kézmosás a baktériumok és vírusok terjedése elleni leghatékonyabb módszer. Mégis, egy brit kutatás szerint a férfiak közel egyharmada csak akkor mos kezet, ha az szemmel láthatóan piszkos.


A kézmosást a középpontba helyező országos higiéniai hét megbízásából készült felmérés szerint a férfiak 29 százaléka még akkor sem mos kezet, ha tömegközlekedési járműn utazott, éppen tüsszentett, vagy főzni készül. A nőknél ez a szám 18 százalék.
Azt is megállapították, hogy a férfiak, még ha mosnak is kezet, ritkábban használnak szappant, és általában rövidebb ideig mosnak kezet.
Ha a kézmosásra nem nyílik lehetőség, a fertőtlenítő törlőkendők használatát javasolják.
Nagy-Britanniában megfigyelték azt is, hogy az ország déli részén harmad annyi kórokozó található az emberek kezén, mint északon.

Monday, November 16, 2009

WHO: nagyon jó minősítést kapott a H1N1 vírus elleni magyar vakcina



H1N1, új influenza, járvány, oltás
Nagyon jó minősítést kapott a H1N1 vírus elleni magyar védőoltás az Egészségügyi Világszervezet (WHO) londoni laboratóriumában - közölte a világszervezet magyarországi irodája szerdán. A magyar oltóanyag, mivel teljes vírusból készül, kiváltja azt az immunválaszt, amelyet a természetes immunitás adna egy, a H1N1-fertőzésen átesett emberben, és egy dózis elegendő a megfelelő immunválasz kiváltásához - tartalmazza az irodavezető közleménye. Pusztai Zsófia hozzátette: az eddigi klinikai tapasztalatok azt igazolják, hogy a magyar vakcina hatásos, biztonságosnak tekinthető, minden korosztálynak beadható 12 hónapos kortól, és nem okoz több mellékhatást, mint a szezonális influenzaoltás.
Közlése szerint Európában a magyarországi Omninvest az elsők között állította elő a védőoltást a megszokott, több évtizedes múlttal rendelkező, szezonális influenza elleni oltási gyártási technológia alapján. Később több gyógyszergyártó cég is piacra dobta az új influenza elleni inaktivált vírusból készült vakcináját, amelyek mindegyike, az előállítási technológiától függetlenül, jól alkalmazható.

Kitért arra: a járvány egyelőre itthon mérsékeltnek tekinthető, a szomszédos Ukrajnában azonban az utóbbi napokban robbanásszerűen súlyosbodott az új influenza okozta egészségügyi helyzet. Szerbia, Bulgária és Románia is egyre erősödő országos járványról beszél, nem hivatalos jelentések szerint pedig Fehéroroszország, Kazahsztán és Türkmenisztán is egyre több súlyos esetről számol be.

Április óta 423 ember halálát okozta a H1N1 vírus Európában és összesen 6592 emberét a világban. Amerikai adatok szerint az áldozatok 30 százalékánál nem igazoltak krónikus alapbetegséget, azaz egészséges, fiatal felnőttek voltak - áll a közleményben.


Októberben több európai országban megindult az oltási kampány. Annak ellenére, hogy Magyarországon az utóbbi hetekben ugrásszerűen nőtt az oltásra jelentkezők száma, az oltottak aránya nagyon alacsony, a 10 százalékot se éri el. Szakértők szerint a teljes lakosság több mint 50 százalékának kellene megkapnia az oltást ahhoz, hogy a járvány megfékezhető legyen.

(MTI)

REFLEKTORFÉNYBEN A CUKORBETEGSÉG



– Kék fénybe borul a Magyar Tudományos Akadémia épülete



A Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége a nemzetközi kampányhoz csatlakozva kék fénnyel világítja meg a Magyar Tudományos Akadémia épületét 2009. november 14-én, a Nemzetközi Diabétesz Világnapon. Az akció fő célja, hogy nagyobb nyilvánosságot és figyelmet kapjon a cukorbetegség felismerése és kezelése.


A Nemzetközi Diabétesz Világnapra minden év november 14-én, az inzulin felfedezőjének – Frederick Banting (1891-1941) – születésnapján kerül sor. Az eseményt először 1991-ben tartották meg, és az idei évig az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) együttműködve a Nemzetközi Diabetes Szövetség (IDF) rendezte. 2006. decemberben az ENSZ közgyűlése hivatalos határozatot hozott arról, hogy a cukorbetegség egy krónikus, legyengítő, költséges betegség, és a Nemzetközi Diabétesz Világnapot egyben az ENSZ hivatalos Világnapjai közé sorolta.

Magyarországon tovább növekszi a cukorbetegek száma, a legújabb felmérések szerint immár 5-6 százalékra tehető. Tekintve, hogy minden felismert cukorbetegre jut egy fel nem ismert eset, így feltételezhető, hogy immár több mint 1 millió magyart érint valamilyen formában e betegség.

Közösen a cukorbetegségért – Unite for Diabetes
2007-ben az IDF vezette „Közösen a cukorbetegségért” elnevezésű kampány új szimbólumot alkotott a Világnaphoz, a kék színű kört. A jelkép jelentése ellenállhatatlanul pozitív, hiszen a kör – mint forma – számtalan kultúrában az élet és az egészség szimbóluma. A kék szín az égre utal, ami alatt minden nemzet egyesül, illetve ez a színe az ENSZ zászlajának is. A kék kör így a Föld cukorbeteg közösségének azt az egységét jelenti, ami válasz a betegség járványszerű terjedésére.

A megújult kampány egyik új és látványos eleme az úgy nevezett „Emlékmű kihívás” (Monument Challange). Ennek keretében a Világnap szervezői felhívást tettek közzé abból a célból, hogy a legjellegzetesebb épületeket és tereptárgyakat kék fénnyel világítsák ki a Nemzetközi Diabétesz Világnap alkalmából. Az elmúlt évben 279 szobor, épület vagy egyéb jellegzetes építmény vált a remény jelzőfényévé, ez évben pedig már több mint 500 helyen gyúlnak ki a kék fények.

E nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozott a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége. Így a Nemzetközi Diabétesz Világnap idei időpontjában, 2009. november 14-én sötétedéstől (18 órától) kék fénnyel világítják meg a Magyar Tudományos Akadémia épületét, ami fővárosunk egyik legforgalmasabb terén, a Roosevelt téren áll. Ezzel az akcióval Magyarország immár második alkalommal csatlakozik az idei 500 résztvevő helyszínhez, így részesei lehetünk az egyik legnagyobb szabású és legátfogóbb nemzetközi kezdeményezésnek. A Magyar Tudományos Akadémia 1865-ben átadott neoreneszánsz épületének kivilágítása még nagyobb rangot ad az eseménynek.
Az idei év során olyan emblematikus épületek és szobrok borulnak kék fénybe mint a gízai piramisok és a Szfinx, a Rio de Janeiro-i óriás Jézus-szobor, az Empire State Building, az Eiffel torony vagy Japánban a Kamakura-i nagy Buddha szobor.
 

Forrás:
VM.komm Kommunikációs Tanácsadó Iroda

Thursday, November 12, 2009

H1N1

World Health Organization
H1N1 influenza – tények és adatok az európai régióról
Sajtóközlemény

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 147 országának irodavezetői és szakértői a múlt héten szakmai egyeztetést tartottak Genfben többek között a H1N1 vírusról és a járványról, különös hangsúlyt fektetve az elmúlt hetekben kibontakozó és súlyosbodó európai helyzetre. Dr. Margaret Chan, a WHO főigazgatója ismét felhívta a figyelmet a védőoltás fontosságára, amely a megelőzés és a járvány megfékezésének a legfontosabb eszköze.
Míg Magyarországon jelenleg hat halálos áldozatot követelt az új típusú influenza vírus, és bár az ország minden régiójában megtalálható a vírus, a járvány egyelőre itthon mégis mérsékeltnek tekinthető, a szomszédos Ukrajnában az utóbbi napokban robbanásszerűen súlyosbodott az új influenza okozta egészségügyi helyzet. A WHO londoni referencia laboratóriumába küldött mintákból már 64 esetben igazolódótt a H1N1 vírus jelenléte. A legfrissebb jelentések szerint több mint egy millió fertőzött beteget regisztráltak Ukrajnában, amelyből 174 esetben halálos volt a vírus. Szerbia, Bulgária és Románia is egyre erősödő országos járványról beszél, nem-hivatalos jelentések szerint pedig Fehéroroszország, Kazahsztán és Türkmenisztán is egyre több súlyos esetről számol be, miközben Európa nyugati részén is több országban gyorsan terjed a járvány. 2009 áprilisa óta 423 ember halálát okozta a H1N1 vírus Európában és összesen 6592 emberét a világban. Amerikai adatok szerint az áldozatok 30 százalékánál nem igazoltak krónikus alapbetegséget, azaz egészséges, fiatal felnőttek voltak.
Európában, Magyarország (Omninvest) az elsők között állította elő a H1N1 vírus elleni védőoltást – a megszokott, több évtizedes múlttal rendelkező, szezonális influenza elleni oltási gyártási technológia alapján – amely inaktívált, teljes vírust tartalmaz. Később több gyógyszercég is piacra dobta az új influenza elleni inaktivált vírusból készült vakcináját, amelyek mindegyike, az előállítási technológiától függetlenül, jól alkalmazható. A WHO-nál jelenleg még folyik ezen védőoltások mínősítése, de a WHO londoni laborjában – ahol vizsgálják az oltások immunogenitását – a jelenlegi eredmények alapján, a magyar vakcina nagyon jó minősítést kapott. A magyar oltóanyag, mivel teljes vírusból készül, gyakorlatilag kiváltja azt az immunválaszt, amelyet a természetes immunitás adna egy, a H1N1 fertőzésen átesett emberben, és egy dózis elegendő a megfelelő imunválasz kiváltásához. Az eddigi klinikai tapasztalatok pedig azt igazolják, hogy a magyar vakcina hatásos, biztonságosnak tekinthető, minden korosztálynak beadható 12 hónapos kortól, és nem okoz több mellékhatást, mint a szezonális influenza oltás. 
Októberben több európai országban megindult az oltási kampány. Annak ellenére, hogy Magyarországon az utóbbi hetekben ugrásszerűen megnőtt az oltásra jelentkezők száma, az oltottak aránya még így is nagyon alacsony, 10 százalék alatt van, ugyanakkor a szakértők szerint a teljes lakosság több mint 50 százalékának kellene megkapnia az oltást, ahhoz hogy a járvány megfékezhető legyen. Magyarország kivételes helyzetben van, hiszen rendelkezésre áll megfelelő mennyiségben az oltóanyag, így egy sziget lehetnénk Európa szívében, ahol nem tombol a járvány, ezért ismét szeretnénk felhívni a lakosság figyelmét a H1N1 vírus elleni oltás fontosságára! Különösen fontos a magas kockázati csoportba tartozók, a krónikus betegek, asztmások, cukorbetegek, terhes nők és kiskorú gyermekek oltása. A védettség kialakulásához minimum két hétre van szükség, ezért ajánlott a védőoltás mihamarabbi igénybevétele.
Dr. Pusztai Zsófia
A WHO Magyarországi Iroda vezetője

Monday, November 9, 2009

Megjelenés az IOF (Nemzetközi Osteoporozis Alapítvány) honlapján

Society News

World Osteoporosis Day press conference in Budapest attracts great media coverage

The Hungarian Osteoporosis Patients Association (HOPA) together with Hungarian Society of Osteporosis and Osteoarthrology organized a press conference which attracted a high level of media coverage. The focus of the discussion were the topics of FRAX®, Osteolink, and the current reimbursement situation in Hungary.

In addition to HOPA, other societies and institutes (like the Bone&Joint Decade, Visegrad Rehabilitation Hospital, Foundation for Health and Consumers, Scientific Association of Healthy Aging and Health Economy Research Institute) were represented by an expert speaker at the event.

Fractures, risk factors, pharmacological and non-pharmacological interventions, osteoporosis and fracture management cost, patient compliance and quality of life were also discussed. The conference was moderated by the well known medical journalist, Erzsebet Fazekas.

Dr. Csaba Horvath (Hungarian Society of Osteoporosis and Osteoarthrology, president) and Klara Zalatnai (Hungarian Osteoporosis Patient Association, president) were invited for a special broadcast by the anchor person of the women's program in Klubradio and a few days later Dr. Katalin Bors, head of Visegrad Rehabilitation Hospital and Klara Zalatnai, were invited to speak at the Jam Light program on TV Chanel ATV.

TV broadcast is aired on the program Jam Light,Channel ATV.
November 6, 2009

Saturday, November 7, 2009

Magyar Tudományos Akadémia, Immunológiai Bizottság Nyilt levele

Tisztelt Hölgyem/Uram!

A Magyar Tudományos Akadémia Immunológiai Bizottsága az influenzavírus vakcinával és a jelenlegi járványügyi helyzettel összefüggésben fontosnak tartja az alábbi rövid, de megítélésünk szerint lényeges kommünikét az írott és elektronikus sajtóban megjelentetni:

Magyar Tudományos Akadémia,
Immunológiai Bizottság

Felhívás
1. Az új, A/H1N1 típusú influenza ellen a lakosság döntő többsége védtelen.

2. A jelenleg Magyarországon forgalomban lévő, elölt vírust tartalmazó, új influenza elleni vakcina hatékony védelmet alakít ki szervezetünkben és jelentősen csökkenti az influenzás megbetegedés kockázatát, ezáltal a lehetséges szövődmények számát is.

3. Az oltás kapcsán esetenként fellépő enyhe mellékhatásokat túlnyomó részben a vakcinában
jelenlévő segédanyagok okozzák, amelyek szükségesek a hatékony immunválasz kialakításához, és ezért nélkülözhetetlenek. Hangsúlyozzuk, hogy ezek a mellékhatások enyhék, nem súlyosabbak azoknál, amelyeket az évtizedek óta alkalmazott ‐ hasonló technológiával készült ‐ szezonális influenza elleni oltások során alakulnak ki.

4. A vitaminok önmagukban hatástalanok az influenzafertőzés ellen, azonban az egészséges életmód és helyes táplálkozás alapvető fontosságú a megfelelő ellenálló képesség kialakításában.

5. A súlyosbodó járványhelyzet miatt javasoljuk, hogy orvosukkal egyeztetve minél többen és minél hamarabb oltassák be magukat, tekintettel arra, hogy a védettség kialakulásához körülbelül két hét kell.

6. Az oltással nem csak saját magát, de a környezetében élőket is védi.
Kérem segítségét abban, hogy ez az információ minél szélesebb körben terjesztésre kerüljön!
Kérdéseivel kapcsolatban készséggel állunk rendelkezésre.

Szívélyes üdvözlettel,
Dr. Kacskovics Imre (+36‐30‐757‐7870)
a Magyar Tudományos Akadémia, Immunológiai Bizottság titkára
(egyetemi docens, ELTE Immunológiai Tanszék)

Wednesday, November 4, 2009

Megalakult a ViiV Healthcare


Új, HIV-re specializálódott vállalat, amely elkötelezett a HIV kezelés fejlődése mellett

A vezérigazgató ígéretet tett az új kezelési módszerek ’lankadatlan kutatására’

A mai napon a GlaxoSmithKline (GSK) és a Pfizer hivatalosan megalapította a ViiV Healthcare-t, egy új, HIV szakértő céget. Dr. Dominique Limet, a ViiV Healthcare vezérigazgatója vázolta a cég vízióját illetve prioritásait a HIV/AIDS fertőzéssel élő emberek egyre szélesebb körű és összetettebb szükségleteinek kezelése kapcsán.

A fertőzöttek folyamatosan emelkedő aránya és az egyre összetettebb kezelések kapcsán felmerülő kérdések miatt a HIV kezelés területe egyre nagyobb kihívást jelent, és egyre nagyobb szükség van az innovatív kutatásokra és a betegek számára források jobb elérésére” - nyilatkozta Dr. Limet a HIV kezelés jelenlegi kihívásai és a ViiV Healthcare lehetőségei kapcsán.

Az anti-retrovirális kezelés felfedezése a HIV kezelésében ’nagy jelentőségű eredmény’ – mondta Dr. Limet -, mely az életveszélyes betegséget krónikus betegséggé változtatta. Azonban azt is hozzátette, hogy jelenleg azok is átlagosan 10 évvel rövidebb ideig élnek, akik hozzáférnek a megfelelő kezelésekhez, mint a nem HIV-fertőzött emberek. „Ez elfogadhatatlan, ezért folytatnunk kell az új gyógyszerek utáni lankadatlan kutatást” – fejtette ki Dr. Limet.

Dr. Limet elismerte, hogy a HIV területén végzett kutatás-fejlesztési tevékenység egyre nehezebb, és hatékony gyógyszerek előállításához új szemléletre van szükség. „Valójában az emberekhez kell közelebb kerülnünk, akik együtt élnek a vírussal. A korábbi törekvéseink nagy részének főszereplője maga a vírus volt - egyfajta tudományos üldözés zajlott. Ennek folytatódnia kell, de oda kell figyelnünk és jobban meg kell értenünk a vírussal élő emberek szükségleteit. Hiszek abban, hogy ha a két terület közötti egyensúlyt létre tudjuk hozni, akkor a ViiV Healthcare igazi áttörést tud elérni.”

A kutatás-fejlesztési tevékenység fokozására összepontosítanak

A ViiV Healthcare-nek jelenleg 10 gyógyszere elérhető. Az ezekből a készítményekből származó bevételek, melyek 2008-ban körülbelül 1.6 milliárd angol font értékű eladást jelentettek, biztosítják a ViiV Healthcare pénzügyi stabilitását és a kutatási fázisban lévő portfólió és programok folyamatos finanszírozását.

Limet kijelentette, hogy a ViiV „sokoldalú” stratégiát fog követni, hogy a jelenlegi üzleti működését továbbfejlessze, és újabb növekedési lehetőségeket tárjon fel, beleértve ebbe akár a földrajzi terjeszkedést, az új együttműködések megkötését, vagy különféle üzletfejlesztési tevékenységeket.

A cég kutatási fázisban lévő portfóliójában hét innovatív és célzott gyógyszer található, beleértve öt olyan molekulát, melyek a fejlesztés második fázisában vannak. A ViiV Healthcare portfoliójában összesen 17 molekula található, melyekből potenciális új HIV készítmények születhetnek.

„A célunk az, hogy a cégen belül és kivül is folytassunk kutatás-fejlesztési tevékenységet. A K+F törekvéseink, a stratégiai társulások és licensz lehetőségek mind olyan gyógyszerek kifejlesztését célozzák, melyek a rezisztencia és a dozírozás összetettségének kezelésében jelenthetnek előrelépést. Van néhány nagyon izgalmas molekula a kutatási portfóliónkban, beleértve a kései fázisban lévő integráz-gátlónk kutatási programját.”- nyilatkozta Dr Limet.

„A ViiV Healthcare kutatás-fejlesztési programja nem csak ’új’ gyógyszerek létrehozására koncentrál. Az összes jelenlegi molekulánk esetében megvizsgáljuk, lehetséges-e szélesebb körű használatuk, például új formulázással vagy kombinációs készítmények létrehozásával, melyek javítják a vírushoz való kapcsolódást, vagy a rezisztencia legyőzését segítik.”

„Aktívan keressük az együttműködési lehetőségeket, hogy megfelelően kezelhessük a fejlődő és feljett országokban a betegek eltérő szükségleteit,” - mondta Dr. Limet. „A célunk az, hogy a lehető legjobb technológiák alkalmazásával, szélesebb külső partneri kör közreműködésével, jobb kezelési lehetőségeket nyújthassunk.”

A ViiV Healthcare a GSK-val és a Pfizer-rel kutatási együttműködési megállapodást írt alá, melynek értelmében a ViiV befektet a két cég által HIV területen végzett kutatás-fejlesztési tevékenységbe. A GSK és a Pfizer egyben beleegyeztek, hogy bármely általuk kifejlesztett új HIV-vel kapcsolatos gyógyszer kapcsán a ViiV Heathcare elsőbbséget élvez.

Dr. Limet külön kiemelte a HIV-vel élő gyermekek számára elérhető kezelések fejlesztésének fontosságát., „A ViiV Healthcare fő célja az, hogy a gyermekgyógyászatban tapasztalt jelenlegi kezelési és formulációs hiányosságokra megoldásokat találjon. Az egyik első feladatunk az lesz, hogy partnereket találjunk, akik segítségével fix-adagos kombinációkat alakíthatunk ki, valamint 10 millió angol font indulótőkével támogatunk egy olyan kezdeményezést, amely a közszféra és a magántőke összefogásával jön létre, és amelynek célja hiánypótló klinikai vizsgálatok elvégzése a gyermekek kezelésére használt új HIV/AIDS gyógyszerekkel kapcsolatosan.

Gyógyszerekhez való hozzáférés

Dr. Limet megerősítette, hogy a ViiV Healthcare számára kulcsfontosságú prioritás a HIV gyógyszerekhez való hozzáférés javítása. Világossá tette, hogy a ViiV Healthcare elköteleződött amellett, hogy a jelenlegi gyógyszerei hozzáférését tovább szélesítse, hogy jövedelemre és földrajzi helyzetre való tekintet nélkül mindenki hozzájuthasson, akinek életmentő kezelésre van szüksége.

„Alapvetően fontos, hogy a HIV gyógyszerek hozzáférésének javítása terén a ViiV Healthcare építsen a GSK és a Pfizer korábbi elköteleződésére, és folytassa azt ”- mondta Dr. Limet. „Dolgozni fogunk azon, hogy megállapítsuk, hogyan tudjuk biztosítani gyógyszereink jobb elérhetőségét, legyen szó akár a fejlődő országokban profitot nem tartalmazó, preferált árazásról és licencek önkéntes felajánlásáról, vagy a fejlett országokban a rászorulóknak támogatás felajánlásáról.”

A ViiV Healthcare társadalmi programjainak alapja a régóta működő Positive Action program lesz, melyet a GSK indított útjára 1992-ben, és amelynek célja a HIV/AIDS által érintett helyi közösségek támogatása. Különös hangsúlyt fektetve a közösségi elköteleződésére, a ViiV Healthcare támogatni fogja a HIV megelőzésre, a megbélyegzés és diszkrimináció kezelésére, valamint a kezelések ismeretének javítására irányuló kezdeményezéseket.

A Positive Action program részeként a ViiV Healthcare elkötelezte magát egy nemrég bejelentett kezdeményezés-sorozat mellett, amely az új Positive Action a Gyermekekért Alap keretében zajlik. Ez egy 50 millió angol fontos, 10 éves program, melynek középpontjában az HIV vírus anyáról gyermekre való átterjedésének megelőzése, valamint a nők, árvák és kiszolgáltatott helyzetben lévő gyermekek egészsége és jóléte áll.

Befejezésül Dr. Limet kijelentette, hogy a ViiV Healthcare-nek megvan a lehetősége, hogy „új energiával töltse fel” a gyógyszeripar szerepvállalását a HIV területén. Kiemelte, hogy a ViiV Healthcare részvényesei, a GlaxoSmithKline és a Pfizer elkötelezettek az új cég mellett, és hozzátette, hogy építeni szeretne a két cég HIV készítmények kifejlesztésével és hozzáférésével kapcsolatos örökségére és sikereire.

„A ViiV Healthcare hosszú távú elkötelezettséget vállal arra, hogy elősegítse a HIV kezelés fejlődését. Azáltal, hogy kizárólag a HIV-re koncentrálunk, képessé válunk arra, hogy széleskörű és változatos lehetőségeket tárjunk fel ezen speciális területén – mondta Dr. Limet. „Ez a ViiV Healthcare-ben rejlő lehetőség, a mi célunk pedig az, hogy ezt minden HIV-vel elő ember számára biztosítsuk.”

A ViiV Healthcare-ről

A ViiV Heathcare központja Londonban, amerikai központja pedig az észak-karolinai Research Triangle Parkban lesz. Dr. Limet tagja lesz a ViiV Healthcare igazgatótanácsának, és ő vezeti a cég vezetőségét, melynek tagjai: Dr. John Pottage orvosigazgató; Subesh Williams pénzügyi igazgató, és Dr. Manuel Goncalves, kormányzati kapcsolatok, betegképviseleti, közösségi együttműködési és gyógyszerhozzáférésért felelős igazgató.A ViiV Healthcare tulajdonosai 85%-ban a GSK, 15%-ban pedig a Pfizer, a jelenleg forgalmazott termékeik piaci értékét tükröző arányban.

A céggel, a vezetőséggel, a termékportfólióval és a kutatási portfólióval kapcsolatos további információkért látogassanak el a www.viivhealthcare.com oldalra.

További információ: Szemán Adrienn GlaxoSmithKline Kft.

Forrás: GSK

Akar róla beszélni!

avagy a mentális betegségek és a szakma ismertsége, megítélése a magyar lakosság körében.

http://www.lelekbenotthon.hu/themes/lelek1/images/logo1a.giflogo2.jpg

A Szinapszis Kft. a lélekbenotthon.hu internetes portál megbízásából, a Magyar Pszichiátriai Társaság támogatásával piackutatást kezdeményezett, amelynek célja annak feltárása, milyen szerepe van a lelki egészségnek az egészségi állapot szempontjából, mit tud a magyar lakosság a mentális betegségekről, és hova fordulnának, kiben bíznának krízis esetén. A kutatás eredményei rámutatnak, hogy jelenleg nagy az információigény a mentális betegségekkel kapcsolatban a lakosság körében.

Háttér

A kutatás során 2009 augusztusában 1000, véletlenszerűen kiválasztott embert kérdeztünk meg. A minta életkor, nem, régió és településtípus alapján reprezentálta a 18 év feletti magyar lakosságot. Közel minden második válaszadó legfeljebb havi nettó 90 ezer forintos jövedelemmel rendelkezik. A megkérdezettek 30 százaléka egyedülálló.

Következtetések

A mentális betegségekkel kapcsolatban jelenleg nagy az információhiány a lakosság körében. A tudatlanság legfőbb veszélye, hogy a tünetek, problémák ismeretének hiányában a felismerés, az egyén önbelátása is elmarad, amely – éppen ennél a betegségcsoportnál – a gyógyulás egyik kritikus feltétele lehet.

Ugyanakkor a mentális problémák ismertsége javítható. Kutatási tapasztalataink igazolják, hogy a lakosság körében nő az egészséggel kapcsolatos információk iránti igény, és – az eredmények alapján – e tekintetben a mentális egészség sem képez kivételt.

A mentális egészséggel, betegségekkel (tünetekkel) kapcsolatos tájékoztatók, edukációs programok sokat segíthetnek a tudatlanság javításában, a problémák korai felismerésében. Ennek része kell legyen az orvosok szerepével, a terápiás lehetőségekkel kapcsolatos felvilágosítás is, hiszen a szakemberek munkájának ismertetése, az irántuk érzett bizalom erősítése sokat segíthet abban, hogy a laikus tudja, hova fordulhat krízis esetén.

Az edukáció széleskörű, költséghatékony eszköze lehet az internet, hiszen segítségével széles célcsoport nagyon gyorsan érhető el. Az eredmények alapján látható, hogy a mentális problémákkal kapcsolatos tájékozódás tekintetében a lakosság már gyakorlottan alkalmazza ezt a csatornát, éppen ezért indokoltan mondhatjuk, hogy az internet felelőssége nagy a megfelelő információk továbbításának tekintetében. Ahhoz, hogy ezen a csatornán a felvilágosítás hiteles legyen, kiemelt szerepe van az orvosi (szakmai) ajánlásoknak, tanácsoknak, vagyis kritikus feltétel a szakmai támogatás biztosítása.

Részletes kutatási eredmények

Az eredmények alapján kijelenthetjük, hogy a lelki egészség legalább olyan fontos az embereknek, mint a testi egészség. A lelki egyensúly, egészség legfontosabb befolyásoló tényezőjeként a legtöbben (31 százalék) a nyugalmas, kiegyensúlyozott, stresszmentes életet jelölték meg, vagyis e tekintetben első helyen az egyén érdeke jelenik meg. Második helyen a lakosság 23 százaléka a családi harmóniát, harmadikként 15 százalékuk pedig az anyagi biztonságot emelte ki.

A demográfiai bontások alapján megfigyelhető, hogy a családi harmónia minden korcsoportban kiemelt tényező, viszont említése magasabb a családos, magasabb havi nettó jövedelemmel rendelkezők, illetve a megélhetési problémákkal nem küzdők körében. Az anyagi biztonság említése a megélhetési problémákkal küzdők körében jelentősebb. Az is megfigyelhető, hogy ezt a tényezőt inkább a közép- és időskorúak tartják fontosnak a lelki egyensúly szempontjából.

A mentális betegségek megítélése tekintetében általánosan megállapítható, hogy a lakosságnak vannak percepciói és nagyon alacsony volt azok aránya, akiknek nincs véleménye a témában. 10 lakosból 6 szerint a mentális problémák betegségnek tekintendőek, és ugyanennyien vélik úgy, hogy a mentális betegségek megoldása orvosi segítséget igényel. Ez utóbbiak aránya a végzettség emelkedésével jelentősen csökken.

Összességében a lakosság 77 százaléka szerint a pszichiátriai kezelésben részesülteket hátrányos megkülönböztetés éri az élet különböző területein. Legtöbben, a lakosság 60 százaléka a munkahelyet jelölte meg ebből a szempontból. (Ez az említési arány mindenképpen magas, főként, ha figyelembe vesszük, hogy a további leggyakoribb említések aránya a 20 százalékot sem éri el!)

A munkahelyet említők aránya a végzettség emelkedésével jelentősen nő: az alapfokú végzettséggel rendelkezők esetében 39, míg a felsőfokúaknál 71 százalék. Foglalkozások tekintetében a közalkalmazotti, köztisztviselői munkakört betöltők körében volt kiemelkedően magas (75 százalék) a válasz említése.

A mentális betegségek ismertsége alacsony a magyar lakosság körében: ezt az eredmények és a lakosság visszajelzése is megerősítik. 10 lakosból 7 gondolja, hogy a mentális problémák ismertsége alacsony a magyar lakosság körében, és a végzettség emelkedésével jelentősen nő azok aránya, akik ezzel fokozottan értenek egyet.

Mentális betegséget a lakosság egyharmada egyáltalán nem tudott említeni, míg az ismert betegségek tekintetében elmondható, hogy az emberek gyakorlatilag csak egy problémát ismernek, a depressziót (43 százalék). Az egyéb, ismertebb” problémák között találjuk a skizofréniát, pánikzavart és a szorongást (10 százalék körüli említés).

A demográfiai bontások közül életkor és végzettség tekintetében tapasztaltunk jelentős eltéréseket:

  • A mentális problémát említeni nem tudók aránya 18-35 év között 20 százalék körül van, majd az életkor emelkedésével nő ez az arány, és 55 év felett 40 százalék vagy afeletti értéket mutat.
  • Az egyetemi végzettséggel rendelkezők mindössze 12 százaléka nem tudott mentális betegséget említeni, míg az általános iskolát végzettek esetében ez az arány 53 százalék.
  • A depresszió ismertsége a fiatalabbak körében lényegesen magasabb: 18-25 év között 64, 26-45 év között 55 százalék. A 65 év felettiek körében az említési arány mindössze 16 százalék.

10 lakosból 9 szerint a mentális problémákról többet kellene kommunikálni.

A lakosság háromnegyede véli úgy, hogy a pszichés, lelki egészséggel és betegségekkel kapcsolatos információk a társadalom egésze, míg 25 százalékuk szerint (ők jellemzően fiatalok) inkább az érintettek számára lehetnek fontosak. Az egyéni érdeklődés tekintetében elmondható, hogy mindössze a felnőtt populáció 8 százaléka mutat teljes közönyt a mentális problémákkal kapcsolatos információkkal szemben, míg 12 százalékuk magától is keresi, 31 százalékuk pedig alapvetően meghallgatja, és előfordul, hogy utána is néz azoknak.

Az információ forrását tekintve minden 2. lakos az interneten informálódik a lelki egészséggel kapcsolatban. Az információs lista második helyén az újságok, magazinok cikkeit, mellékleteit találjuk (24 százalék). Ugyanakkor a források hitelességét illetően meg kell jegyezni, hogy a legmegbízhatóbb információs forrásnak a szakmai csatornákat (kiemelten az orvosokat) tartják az emberek.


A kutatásból kiderül: minden 4. lakos (25 százalék) járt már valamilyen, mentális problémával foglalkozó szakembernél – többségük pszichológusnál (15 százalék) és/vagy pszichiáternél (9 százalék). A krízis esetén szakemberhez fordulók aránya és az érdeklődés szintje között szoros összefüggés mutatkozik: a tájékozottabbak körében ugyanis magasabb azok aránya, akik tudják, hogy probléma esetén kihez fordulhatnak.

A pszichológus, pszichiáter illetve pszichoterapeuta munkája csak nagyon kevéssé ismert a lakosság körében, a legtöbben általános válaszokat tudtak adni ebben a kérdésben (pl. lelki problémákkal foglalkozik, beszélget/meghallgat/kikérdez). Összességében legjobban a pszichológus, legkevésbé a pszichoterapeuta tevékenysége ismert.

Ugyanakkor nagyon fontos megjegyezni, hogy a szakma megítélése nagyon jó! A szakembernél már járt emberek döntő többsége pozitív tapasztalatokról számolt be!

Forrás

VM Kommunikációs és Tanácsadó Iroda