Thursday, September 25, 2008

Korkontroll Dr.Marton István új könyvének bemutatója


A Pasarét legvégén, az Ördögárok partján, egy tündérkert dúslombú növényzete mögé rejtőzve áll egy csodálatos villa, amelynek régi tulajdonosa maga Rökk Marika, az ünnepelt oprett primadonna volt.
Itt mutatták ma be Marton István professzor új könyvét a Korkontrollt.
A szerző neve nem ismeretlen az egészségügyi témájú könyvek olvasóközönsége előtt. A "Egészséges Öregedés" a korosodás egészségtana elsősorban orvosként foglalkoztatja, hogy lehet a "csúcson maradni" egészségesen és aktívan.
A gerontológia az idősödés tudománya, kutatási eredményei jelentősen befolyásolják az egészségügyi, a társadalompolitikai és gazdasági stratégiai programok kialakítását.
"Az öregedés maga a betegség" - mondja egy latin mondás (Senectus ipse morbus) - hazánkban 2050-re a népesség fele 50 éven felüli lesz és a 65 éves és idősebb korúak aránya az összlakosságban a 15 éven aluliak számának több mint kétszeresére nő. Ez azt is jelenti, hogy hamarosan súlyos munkaerőhiány jelentkezik, amely súlyos gazdasági problémákhoz vezethet.

A remek könyv közreműködő szerzői is megjelentek a bemutatón. Frank Júlia élvezetes hozzászólásában elmondta, hogy amikor a majom lejött a fáról MINDENT megevett és ennek köszönheti, hogy életben maradt! Tehát nekünk is mindent lehet enni (húst, zöldséget, vajat), de csak mértékkel. Enni jó dolog, ne fosszuk meg magunkat a gasztronómiai élvezetektől. Együnk természetes alapanyagból készült ételeket, és ne vegyünk meg olyan élelmiszert, amiben háromnál több "E" van. A könyv számos kíváló receptet is tartalmaz.
Monspart Sarolta, mindig és mindenkit a mozgásra, bíztat, a mozgásból soha nem lehet túl sok, a mozgás legalább akkora élvezetet okozhat, mint az evés, csak meg kell találni a módját. Ne higyjük el, hogy mi öregek, már nem vagyunk jók semmire, és már nem kellünk senkinek! A nagy titok, hogy 60 év felett már fele annyit kell enni és kétszer annyit kell mozogni.
Kriston Andrea azt hirdeti, hogy felelősséggel tartozunk önmagunkért. A test alázatra tanít, az idősödő ember könnyen bemérheti a határait és tudatos edzéssel, gyakorlással gazdagíthatja a lehetőségeit.

Dr Marton István szerint az egészséges idősödést "nem lehet elég korán elkezdeni", már 40-esként tudatosan kell alakítanunk életmódunkat egészségünk, aktivításunk és legféltettebb kincsünk, az értelmes élet felett érzett örömünk megőrzése édekében.
Posted by Picasa

Sunday, September 21, 2008

A mediterrán diéta segít megelőzni a stroke-ot

Az úgynevezett mediterrán diéta csökkenti a szívbetegségek, a rák és a sorvadásos idegrendszeri betegségek, mint például az Alzheimer-kór előfordulását – áll egy pénteken közzétett kutatásban.

Az elmúlt három évtized különálló kutatásai azt igazolták, hogy a magvakban, gyümölcsben, zöldségekben és olívaolajban gazdag, de húsban és tejtermékben szegény étrend, egy szerény adag borral leöblítve az egészség javát szolgálja.
A British Medical Journal folyóiratban megjelent metaanalízis az első, amely megpróbálja ezeket a faktorokat mennyiségileg is meghatározni.

Írta: diabetesonline.hu / MediPress, Copyright AFP [2008]
A teljes cikk a Diabetes. online oldalon olvasható

Agresszív influenza-járványra számíthatunk idén ősszel

Az influenza új, még makacsabb fajtája terjedhet el az idén kezdődő szezonban - hangzott el a portugáliai Vilamourában tartott európai influenzakonferencián.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzése szerint az influenza-világjárvány is közeledik, amennyiben bizonyos országok egészségügyi rendszerei nem javulnak.
Az idei módosulás miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) úgy döntött, hogy teljes egészében megváltoztatja a 2008-2009-es szezonra szánt oltóanyag összetételét, amire húsz éve nem volt példa.
Írta: Dr.Info-Tüdőbeteg.hu / OrientPress
A teljes cikk a Tüdőbeteg.hu oldalon olvasható

Miért nehéz leszokni?

A Pittsburgh és a Carnegie Mellon Egyetem kutatói szerint nehezebb leszokni a dohányzásról akkor, ha az elhatározás pillanatában éppen nem kívánja a cigarettát a dohányos.

"Kutatásaink szerint a dohányosok nem mérik fel reálisan, hogy mennyire nehéz ellenállni a kísértésnek, különösen, ha akkor, amikor eldöntik, hogy többet nem gyújtanak rá, éppen nem kívánják a cigarettát - nyilatkozta Michael Sayette, a Pittsburgh Egyetem kutatója - Ezért történhet meg, hogy sokan különböző szórakozóhelyeken esnek kísértésbe és törik meg fogadalmukat, hiszen ott a sok dohányos miatt ők is megkívánják a cigarettát."

A teljes cikk olvasható: tudobeteg.hu oldalon
Forrás: kép és szöveg tudobeteg.hu

II. Magyar Evészavar Kongresszus

TESTÜNK GÖRBE TÜKRE


2008. szeptember 19-20-án immáron másodszor kerül megrendezésre a Magyar Evészavar Kongresszus. A kétnapos fővárosi rendezvény során a szakemberek előadások, műhelyek és kerekasztal beszélgetések során ismerkedhetnek meg a téma különféle részleteivel, valamint a témában végzett legfrissebb kutatások eredményeivel.

Az elmúlt időszakban a test, illetve a test alakja a társadalmi érdeklődés fókuszába került, így feltehetőleg a fokozódó kulturális „nyomás” hatására a kapcsolódó problémák is egyre gyakrabban fordulnak elő. Az utóbbi évtizedben az evészavarok több új megjelenési formáját azonosították a szakemberek, és az eddig hagyományosan női zavarok immár a férfiakat is utolérték.
A II Magyar Evészavar Kongresszus szakmai programjában teret kap a téma többirányú megközelítése (például morbiditási adatok, megelőzés, korai felismerés, komplex terápia, korosztályos és nemi jellegzetességek, társadalmi-kulturális hatások), de például a média evészavarok kialakulásában játszott szerepével is behatóan foglalkoznak a szakemberek.
Napjainkban gyakran hallani az egészséges életmódra nevelés hiányáról az iskolákban. Az egészségtan, az evés és a testkép zavarai elengedhetetlenül fontos tananyagok lennének a tanárképzésben, a helyes táplálkozásra vonatkozó megfelelő tudás kialakításában elengedhetetlen szerepet játszanak a pedagógusok.

A jelek szerint erre komoly szükség is van (lenne), egy, a rendezvényen bemutatott felmérés szerint. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet 2005-2006-os, a fővárosi 7-18 éves korosztály életmódjára és táplálkozási szokásaira vonatkozó felmérése elgondolkodtató eredményeket hozott. A 3000 fő részvételével lezajlott kutatás rámutatott, hogy a fiatalok közel fele elégedetlen a testével, az általános iskolások 25 százaléka, míg a középiskolások több mint 40 százaléka már legalább egyszer fogyókúrázott életében. A felmérésben résztvevők étkezési ritmusa rendszertelen, egynegyedük egyáltalán nem reggelizik, továbbá magas az édességeket, chipseket, cukros üdítőket napi rendszerességgel fogyasztók aránya is. A vizsgálat rámutat arra is, hogy a táplálkozással kapcsolatos tudásszint a gyermekek közel 50 százalékánál nem kielégítő.

Mivel a serdülőkorú fiataloknak jelentős hányada – különösen a pubertás végén járó lányok – próbál testtömeget csökkenteni (jóval jelentősebb, mint amennyinek ténylegesen szüksége lenne rá), nagyon fontos, hogy az egészségnevelés odafigyeljen erre a jelenségre, figyelembe véve a nemi és életkori különbségeket. Úgy tűnik emögött gyakran igen markánsan az irreális testészlelés és a saját test iránti negatív attitűd húzódik meg, míg az általános önértékelés jóval kisebb szerepet játszik.
A kongresszus kiemelt figyelmet fordít a hölgyek körében egyre komolyabb méreteket öltő evés- és testképzavar problémákra is. Egy a témában készült felmérések eredményei vészjósló képet festenek a magyar nők testképe és önértékelése tekintetében. A nők 44 százaléka elégedetlen a testével – legkevésbé a hasával –, legtöbben az arcukra büszkék, és mindössze 6 százaléka volt elégedett teljesen a testével. További komoly problémát jelent, hogy a fogyókúrázók (azaz akik korrigálni akarnak) közül alig néhányan kérték szakember segítségét a testtömeg-csökkentésben.
Az, hogy az evés- és testképzavar komoly méreteket öltő, aggasztó jelenség különösen igaz a szépségsebészeti beavatkozásra vállalkozó, esztétikai plasztikai műtéten átesett nőkre. Az e csoportba tartozók túlnyomó hányadánál állapítottak meg a kutatók korábbi vizsgálatok testképzavarra utaló tüneteket. A kutatások alanyainál bebizonyosodott, hogy jelentős eltérések vannak a saját testük és énjük megítélésében, másként reagálnak a környezetük felől érkező esztétikai ingerekre és elvárásokra. A kapott eredmények szerint a vizsgálati csoport tagjai kevésbé kitartóak, fontos számukra a munkahelyen a jó megjelenés, érzékenyek a környezetük véleményére, már korán elkezdenek foglalkozni megjelenésükkel, magasabb az önkritikájuk, életük során intenzívebb szorongást és szégyent éltek/-nek át a testükkel kapcsolatban.

Ide kapcsolódó, szintén a kongresszuson most bemutatott, érdekes vizsgálati megfigyelés volt az is, hogy – lévén szakmájuk által a szépség közvetítőivé válnak – a szépségiparban dolgozók (férfiak és nők egyaránt) is fokozott kockázattal rendelkeznek evészavarok kialakulására. Körükben a testsúlycsökkentő viselkedések közül a diétázás, testedzés, a fogyasztó és vízhajtó tabletták használata gyakoribb volt, és gyakrabban fordult elő a klinikai és szubklinikai súlyosságú evészavarok is körükben.
Az olimpiai láz kapcsán hatalmas figyelem fordult az élsportolókra, azt azonban kevesebben tudják, hogy őket az evészavarok nagy kockázatú populációjaként tartják. Egy a magyar élsportolók körében elvégzett felmérés a táplálkozási szokásokat, az anorexia és a bulimia előfordulási gyakoriságát, a társuló addiktív és hangulati tüneteket térképezte fel. Az eredmények alapján elmondható, hogy az átlag populációban mért értékek többszöröse mind az anorexia, mind a bulimia előfordulása, klinikai és szubklinikai formában egyaránt.
Végezetül mint említettük a probléma egyre inkább terjed a magyar társadalom férfi tagjai között is. A két napos rendezvény programja ezért kitér a férfi pl. az amatőr testépítők testi és evési attitűdjeinek vizsgálatára is.
A kapott eredmények szerint a férfi amatőr testépítők testi és evési attitűdjei, önértékelése kórosan eltér az átlagos életvitelt folytató személyekétől. Ezeknek a férfiaknak jóval magasabb az önkritikájuk, túlzott intenzitással fáradoznak a testük tökéletesítésén. Perfektcionizmusuk azonban jóval több árt, mint használ. Alacsony önértékelésük következtében gyakran helytelen táplálkozás hibájába esnek, sokuk életében komoly evészavar lép fel.

Forrás :
VM.komm Kommunikációs Tanácsadó Iroda

Monday, September 15, 2008

A barátaid letették a cigit? Talán te is követed a példájukat


A rászokás a cigarettára ragadós, de ugyanígy a leszokás is. Azok a kutatók, akik bebizonyították, hogy az elhízás is „fertőző”, ugyanezt a mintát találták a dohányzás esetében is.
Sokkal valószínűbb, hogy leszokunk a dohányzásról, ha a házastársunk, barátunk, munkatársunk vagy testvérünk is így tesz.
Sőt, a dohányosok mindezt általában csoportosan teszik, és aki nem követi a példájukat, hamarosan a peremre szorulhat. "A dohányzási szokásunk nem csak az ismerőseink viselkedésén múlik, de az ő ismerőseikén is.” – állítja Dr. Nicholas Christakis a Harvard Orvosi Egyetem orvos-szociológusa, a cikk fő szerzője. "Hallunk olyan történeteket, amikor valaki azért szokik le, mert a házastársa vagy a barátja is így tett.” – egészíti ki Jennifer Unger, a Dél-Karolinai Egyetem dohányzásmegelőzési szakértője, aki a kutatásban nem vett részt. „Ha néhány emberre hatni tudunk, azok majd másoknak fognak segíteni a leszokásban.”
Forrás: Drinfo.hu/MediPress

Negyedmilliárd egészségmegőrzésre



A sanofi-aventis/Chinoin 2006-ban indított EgészségVonatát eddig több mint húszezer látogató kereste fel

Közel 9 milliárd forintot kíván fordítani a kormány népegészségügyi célokra, jelentette be tegnap az egészségügyi miniszter. A sanofi-aventis/Chinoin 2006 óta negyedmilliárd forintot fordított arra, hogy az EgészségVonat nevű kezdeményezésének segítségével minél több emberben tudatosodjon: az egészség a legfontosabb. Az eddig több mint 20 ezer látogatót fogadó EgészségVonat a legutóbbi hétvégén Miskolcon várta az érdeklődőket.
Az Országos Tisztiorvosi Szolgálat által életre hívott konferencián ismét arra figyelmeztettek a szakemberek, hogy egy magyar lakos várható átlag élettartama még mindig magasan, 5-10 évvel alulmúlja a nyugat-európai átlagot. A résztvevő szakmai szervezetek egyöntetűen az egészségmegőrzés, a betegségmegelőzés és a felvilágosítás jelentőségét hangsúlyozták, mint a probléma lehetséges megoldását. A konferenciát követően Kökény Mihály, az egészségügyi bizottság elnöke bejelentette, hogy az Új Magyarország fejlesztési terv keretein belül közel 9 milliárd forintot nyitnak meg népegészségügyi, főként prevenciós tevékenységek lefolytatására és népszerűsítésére.
Hazánk legnagyobb gyógyszergyára, a sanofi-aventis/Chinoin már régóta hangsúlyozza, hogy a jövő nemzedéke csak akkor lehet egészségesebb és élhet hosszú, teljes életet, ha tudatosan tesz egészsége védelmében. Ennek alapvető feltételei, hogy megfelelő, egyénre szabott tájékoztatást kapjon, saját szemével láthassa milyen rombolást okozhat a káros szerek használata a szervezetnek, valamint kultúrált környezetben vehessen részt ingyenes szűrővizsgálatokon.
A sanofi-aventis/Chinoin mindezt egybegyúrva 2006-ban életre hívta az EgészségVonatot, mely ezidáig több mint 20 ezer ember figyelmét hívta fel az egészséges életmód fontosságára. A vállalat e program keretében két év alatt negyed milliárd forintot költött a prevencióra, így több mint egy tucat városban állomásozott már az EgészségVonat.
A sanofi-aventis/Chinoin prevenciós szerelvénye Miskolc után Kaposvárott, Zalaegerszegen és október elején Budapesten várja az érdeklődőket.
A magyarok átlagos egészségügyi állapota messze az uniós átlag alatt marad, hisz átlagosan 5-10 évvel élünk kevesebbet, mint nyugat-európai társaink.
A magyarok várható élettartama ma 6,3 évvel rövidebb, mint az európai átlag: a férfiak élete átlagosan 7,0 évvel, a nőké 5,1 évvel. A szív- és érrendszeri -, valamint a daganatos betegségek okozta halálozás az EU-átlag két- háromszorosa, és ezzel már több mint két évtizede tartósan és jelentősen meghaladjuk az Európai Uniós átlagot.
Forrás: sanofi-aventis/Chinoin

Friday, September 12, 2008

A COPD. Több száz éves, csak nem tudtunk róla?

A COPD meghatározása és előfordulása
Mi az, és mióta létezik COPD?
A rejtélyes betűszó összetett tüdőbetegség, a krónikus hörghurut és tüdőtágulás meglétét jelenti. Neve új, de a kór több száz éves. A dohányzás tüdőrák nélkül is okozhat visszafordíthatatlan, halálos betegséget.
Ártatlan köhögéssel kezdődik. Általában negyvenéves kor fölött kezdődnek a problémák: felkelés után kínzó köhögéssel indul a nap. Azután némi krákogás és köhécselés után magához tér az illető, és vidáman végzi teendőit. Ha csak pakolásra, cipelésre, futkosásra, netán sportra nem kerül a sor. Nem esik jól a mozgás, a gyerekekkel a foci, hétvégén a felkapaszkodás a kilátótoronyba. Egyre gyakrabban várja meg a következő buszt vagy villamost, ahelyett, hogy kicsit jobban kilépne. Nem jó fulladozva lihegni.
Kinek az életét keseríti meg ez a nehéz légzés? Főként az aktív dohányosokét, de a már leszokott dohányosokét, a passzív dohányosokét vagy a városlakókét is. A tüneteket magukon észlelők jó része régóta dohányzik.


Nem dohányzó és dohányzó ember tüdeje

A tüdőben lerakódó mérhetetlen szennyezés, korom és por tüdőhólyagocskák tönkretételén keresztül idővel helyrehozhatatlan károkat okoz a tüdőben.
A dohányzók nagy része ma már tudja, hogy légzési problémáit, kifulladásait a cigarettafüst okozza, mégis addig halogatja a leszokást, amíg csak lehet. Mert úgy tudja, lehet. Egyszer úgyis abbahagyja, és akkor majd rohamosan javul az állapota - gondolja. Valóban sok adat támasztja alá, hogy már a leszokás első pillanatától jelentősen csökkenni kezd a gyógyíthatatlan tüdőbetegségek, többek között a tüdőrák kockázata.
Csakhogy kevesen számolnak a helyrehozhatatlan és visszafordíthatatlan folyamatokkal, amelyek csak a közelmúltban, a COPD tüzetesebb megismerésével váltak nyilvánvalóvá.

Mi is az a COPD? A COPD-nek nincs magyar neve.
A krónikus obstruktív tüdőbetegség angol nevének (Chronic Obstructive Pulmonary Disease) rövidítése. Krónikus, tehát lassú lefolyású, hosszan tartó betegség, mely fokozatosan súlyosbodik.
Az obstruktív pedig annyit tesz, hogy a hörgők beszűkülésével járó. Magyarul krónikus légzésnehezítettségel járó tüdőbetegség vagy hörghurut volna a leghelyesebb, ám némileg hosszú elnevezés.
A COPD lényegében két betegség, a krónikus hörghurut (bronchitis) és a tüdőtágulat (emphysema) gyakran együttes előfordulása. Jellemzője a hörgők állandó gyulladása. A hörghurut fokozott váladékképződéssel jár, a hörgők beszűkülnek. A hörgők szűkülete miatt a kilégzés akadályozott. Ennek következménye, hogy a tüdőhólyagocskák megsérülnek, szétpattannak. A tüdő légzőfelületének a tüdőhólyagocskák sérülésével és folyamatos összeolvadásával járó pusztulása a tüdőtágulás.
Ez teszi a krónikus bronchitist COPD-vé.
A COPD legfőbb tünetei az idővel súlyosbodó nehézlégzés, a köhögés és a köpetürítés.A betegség súlyosbodásával a nehézlégzés már nem csak erőteljesebb mozgáskor, hanem kis megerőltetésre vagy nyugalomban is jelentkezik, a tüdő működése egyre veszít hatékonyságából, és a szervezet a szükségesnél kevesebb oxigénhez jut. A fokozódó légszomj halálfélelemmel párosul. Gyógyszerek, spray könnyíthetnek a betegen, mérsékelhetik a rosszabbodást, de lényegét tekintve egyelőre nincs rá gyógyír.
Az első és legfontosabb teendő a dohányzásról való haladéktalan leszokás és a folyamatot lassító kezelés minél előbbi elkezdése.

Mióta létezik?
A COPD a látszat ellenére nem újkeletű betegség, pusztán arról van szó, hogy meghatározó két tünetegyüttesét a közelmúltig külön-külön kezelték, olykor pedig - helytelenül - az asztmával hozták összefüggésbe, vagy a tüneteket makacs megfázással magyarázták. A tüdőtágulás első hiteles leírása a XVII. század végéről származik, ami nagykiterjedésű tüdőről számol be. Nagyjából egy évszázaddal később Morgagni 19 olyan esetről ír, amikor a tüdő "duzzadt" volt.
A COPD másik összetevője, a krónikus hörghurut (bronchitis) az ezernyolcszázas évek elején, Badham (1814) jóvoltából nyer említést, aki felismeri a betegség két vezető tünetét, a krónikus köhögést és a tüdő fokozott nyáktermelését.
Pár évre rá, 1821-ben a tüdőtágulásnak is pontos leírását találjuk. Laënnec francia orvos, patológus, a sztetoszkóp feltalálója és számos betegség leírója jól jellemzi a tágult tüdőt, miszerint erősen gyulladt, és nem tud megfelelően ürülni. Egyik esetleírásában a tágult tüdőben erős váladéktermelést is talál, vagyis a COPD két vezető tünetének együttes előfordulását.
Akkoriban a maihoz képest kevesen dohányoztak. A betegség a belélegzett levegő rossz minősége vagy a családi hajlam okán alakulhatott ki.
A COPD mai ismeretéhez vezető út állomásai közül érdekes lehet megemlíteni a COPD diagnosztizálásának máig legfontosabb eszköze, a légzésfunkció méréséhez szükséges spirométer feltalálását.
A mai készülék elődjét, amely vitálkapacitás-mérésre volt alkalmas, Hutchinson 1846-ban készítette el. Szintén jelentős mérföldkövet jelentett a bronchitis, a krónikus bronchitis és a tüdőtágulás meghatározása immár az 1950-es évek végén. A két összetevőből kialakuló betegséget COPD néven először Briscoe és munkatársai említették 1965-ben, azóta ez vált általánosan elfogadottá. Közben a betegség definíciója sok változáson esett át.
COPD a közelmúltból.
A kutatására és a gyógykezelésére tett erőfeszítések folyamatosan zajlottak, mígnem egy 1994-es vizsgálatot követően az amerikai NHLBI (National Heart, Lung and Blood Institute) a WHO-val közösen 2001-ben kezdeményezte a GOLD (Global Initiative for Chronic Obstructive Lung Disease Programm) nemzetközi egészségügyi programot.
A kezdeményezés hangsúlyt fektet az obstruktív tüdőbetegségek és kezelési stratégiáik egységes meghatározására. 2003-ban a legújabb kutatások eredményeinek fényében definiálta a betegséget. Ezzel összhangban és nagyjából egy időben, 2004-ben a magyar Tüdőgyógyászati Szakmai Kollégium ajánlása is napvilágot látott.
A betegség legújabb definíciójában immár lényeges, hogy milyen jellegzetes vonásai vannak a COPD-s hörgőgyulladásnak, valamint, hogy a kórfolyamat részben visszafordíthatatlan (irreverzibilis).
Íme a hivatalos definíció:
"A krónikus obstruktív légúti betegséget (COPD) lassan és fokozatosan súlyosbodó funkciózavar (emelkedő bronchialis áramlási ellenállás) jellemzi, amely túlnyomóan irreverzíbilis, de hörgtágítók vagy más kezelés hatására mérséklődhet az obstrukció. A bronchialis obstrukció (a hörgők beszűkülése) a tüdő-, szövetkárosító gázok és részecskék hatására kialakuló, kóros gyulladásos reakciójának a következménye."*
A krónikus obstruktív bronchitis vezető tünete a legalább két egymást követő évben, évente legkevesebb három hónapon át fennálló produktív köhögés, amely nem szív- (pl. balkamra-elégtelenség) vagy egyéb tüdőbetegség (tüdődaganat, hörgőtágulat stb.) következménye.

Kiket érint? A COPD mindenek előtt a 40 év fölötti és fiatal koruktól dohányzók betegsége. Az érintettek többsége férfi, mert általában ők dohányoznak nagyobb számban. 2000-ben azonban Amerikában először haladta meg a COPD miatt meghalt nők száma a férfiakét. Minden bizonnyal azért, mert 1940 óta töretlenül emelkedik a dohányzó nők száma az államokban. A nőbetegek számának növekedése nem pusztán dohányzási szokásaik miatt várható. Újabb vizsgálatok feltárták, hogy a gyengébbik nem légzőszerve érzékenyebben reagál a káros behatásokra, és betegségük rohamosabban súlyosbodik.
A COPD-betegek 90 százaléka dohányzik, vagy dohányzott.
Adott népességben ennél fogva a COPD előfordulása - jelenleg mintegy 4-7, a súlyos forma előfordulása pedig 0,5 százalék körüli - erősen függ a dohányzók arányától. A dohányzóknak mintegy 15 százalékánál alakul ki COPD, de vannak 5 százalék körül arányt sejtető vizsgálatok is. Kialakulásában minden esetre örökletes és a dohányzáson kívüli környezeti tényezők is szerepet játszanak.
A WHO szerint mintegy 600 millió COPD-beteg él a Földön - ezzel a hatodik leggyakoribb betegség -, és évente majdnem három millióan lelik halálukat COPD miatt. A riasztó prognózisok szerint az esetszám emelkedőben van, emiatt 2020-ra a szív- és érrendszeri betegségek, az akut légúti fertőzések után az AIDS-szel harmadik leggyakoribb halálokká válhat.
Európában jelenleg a harmadik leggyakoribb halálok.

Kong-e a vészharang? - A leggyakoribb halálok. Hozzá kell tennünk, hogy e fenti, nem túl dicsőséges címért sok más kór is versenyben van, és a népbetegségnek titulált bajokból is gyanúsan sok létezik.
A világ fejlődő országai azonban gondoskodnak róla, hogy a WHO 1996-os vizsgálatai alapján alkotott prognózis mégis valóra váljék, és 2020-ra a COPD dobogós helyre kerüljön a halálokok között. Itt ma is egyre többen nyúlnak cigarettához, és érik el azt a kort, amelyben a COPD kockázata jelentősen megnövekszik.
A légszennyezettség a fejlődő országokban jelentős részben a korszerűtlen fa- és széntüzeléséből és az állati trágya lakótérben történő elégetéséből adódik. Szomorú statisztika várható Kínában is, ahol a becslések szerint minden második ember füstöl valamilyen dohányterméket, többnyire cigarettát.
Hazánkban a tüdőgondozó-hálózatban nyilvántartott betegek száma 94 000 körüli, a becsült betegszám 4-500 ezer lehet. Sajnos világszerte gyakori, hogy a diagnózisra csak a késői stádiumban kerül sor, a betegek háromnegyedénél túl későn. Emiatt minden második páciens a diagnózis után nagyjából 10 évvel meghal. A kórházban ápoltak e betegségnél nagyobb arányban halnak meg, mint az infarktus miatt kórházba kerülők. Rajtunk áll, hogy Magyarország évek múlva a COPD előfordulását gyarapítók vagy csökkentők táborában kaphat helyet a statisztikákban. Egyelőre még nem csökken a dohányzók és COPD-betegek száma.

Szerző:
Máriáss Márta
HáziPatika.com
Lektorálta: Dr. Mucsi János

A teljes tartalom elérési útvonala (URL):http://www.hazipatika.com/articles/?aid=20070614145427
Forrás: Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokolljai - A krónikus obstruktív légúti betegség

Kevesebb a szívroham a dohányzás korlátozása óta (Skóciában)



Lehet-e törvényekkel megvédeni az egészséget?
A válasz egyértelműen igen.
Skóciában a dohányzási korlátozások kiterjesztése óta jelentősen csökkent a heveny koszorúér-elégtelenség (akut koronária szindróma - ACS) miatti kórházi felvételek száma.
Magyarországon a helyzet változatlan.
Skóciában 2006 márciusában tiltották be zárt légterű közterületeken a dohányzást, az Egyesült Királyságban akkor még egyedülállóan. Így a New England Journal of Medicine-ben, a világ egyik legtekintélyesebb orvosi lapjában július utolsó napján közölt kutatás Skócia adatait Angliával hasonlította össze.
A kutatók a heveny koszorúér-elégtelenség miatti kórházi felvételek csökkenését tapasztalták. A vizsgált időszakban a szívroham miatt felvettek száma 17 százalékkal csökkent. Ugyanezen időszakban Angliában csak 4 százalékos csökkenést regisztráltak.
A szívrohamok legnagyobb arányú, 21 százalékos csökkenését azok között mérték, akik sohasem dohányoztak.
Ezt magyarázza, hogy a nemdohányosok a környezetükben elszenvedett passzív dohányzás csökkenéséről is beszámoltak.A Skóciához hasonló korlátozó intézkedések sok európai országban érvényben vannak. A vizsgálat igazolja, hogy a passzív dohányzás törvényi szabályozása az érrendszeri kockázatot azonnal mérhetően csökkenti.

Magyarországon még várat magára a közterületi dohányzás szigorítása, pedig hazánkat sújtja az egyik legkeményebben a dohányzás okozta magas koszorúér-halálozás Európában.
A Magyar Nemzeti Szívalapítvány és a Magyar Kardiológusok Társasága már többször sürgette a Nemdohányzók Védelméről szóló törvény hazai bevezetését is.
Forrás: MNSZ honlapja (N Engl J Med 2008;359:482-491.)

A Tüdőbeteg.hu HÍRLEVELE 2008. szeptember 11



Kedves Olvasónk!

Vége a vakációnak, lejárt a szabadság, sír a fél ország. És elsősorban nem azért, mert iskolába vagy dolgozni kell menni. A sírás fő oka a parlagfű, amelynek „méltó társa”, a feketeüröm. Mintegy 2 millióan küszködünk a pollenallergiával. Alig látunk a könnyeinktől, nem győzzük dörzsölni a szemünket, orrunkat. A papír zsebkendő gyorsan elfogy, este pedig nem tudunk aludni, mert nem kapunk levegőt az eldugult orrunkon. Megnyugvást csak az első fagyok hoznak úgy november táján. Addig pedig sír az ország...

Hírlevelünket az allergiának, a szénanáthának és az asztmának szenteljük, de nem maradhatnak ki az egyéb fontos híreink sem, hiszen a dohányfüstellenes küzdelmünket egyre többen támogatják, egyre többen szoknak le a dohányzásról, és talán közelebb kerültünk a füstmentes éttermekhez és zenés szórakozóhelyekhez is.

A Nemdohányzók védelméről szóló törvény elfogadásáig folytatjuk tiltakozásunkat, amelyhez minden támogató személyt, illetve szervezetet örömmel fogadunk. Ha még nem írta alá a petíciónkat, azt a Tüdőbeteg.hu - Tiltakozz! <http://tudobeteg.hu/component/option,com_joomlapetition/Itemid,189/> szekciójában teheti meg.
Jó olvasást, szabad légzést és friss levegőt kívánunk
Tusor Ildikó
felelős kiadó
e-PRESS Kft.

dr. Mucsi János
tüdőgyógyász szakorvos
orvos-főszerkesztő

A levegő a szabadság és az élet.
Vigyázzunk a tüdőnkre, óvjuk a légutainkat.
Lélegezzünk szabadon!
Támogatónk AJÁNLJA <http://www.pollenstop.hu/>
A Pollen Stop Nasaleze mentával illatosított, mikroszemcsés cellulózpor, mely az orrüregbe fújva az orrnyálkahártyán nagy felületű filmet képez. Ezáltal megköti a pollent, a port, az állati eredetű allergéneket, és az orr kifújásával nem jutnak a szervezetbe ezen anyagok.
Mellékhatása nincs, könnyen kezelhető!
Megszünteti a szénanáthát, a szemviszketést és a könnyezést. Az orvosi eszközként regisztrált termék az allergián kívül az ekcémára és asztmára is engedélyezett. Az egyhavi mennyiséget fedező készítmény elérhető áron kapható, keresse a gyógyszertárakban!
További információ: http://www.blogger.com/www.pollenstop.hu
Tüdőbeteg.hu ÚJDONSÁGOK
Egy molekula a kulcs az allergiás betegségekhez <http://tudobeteg.hu/allergia-cikkek/egy-molekula-a-kulcs-az-allergias-betegsegekhez.html>
A szénanátha csak az egyik fajtája a sok kínlódással járó allergiás túlérzékenységi reakcióknak. A mogyoróra vagy a méhcsípésre allergiások azonban sokkal rosszabbul is járhatnak: egy allergiás roham számukra végzetes következményekkel is járhat. Allergia és stressz: rossz kombináció <http://tudobeteg.hu/allergia-cikkek/allergia-es-stressz-rossz-kombinacio.html>

"Kutatásaink szerint egyértelmű összefüggés mutatható ki az allergiás reakciók és az életünkben jelen lévő stressz mértéke között" - nyilatkozta Dr. Janice Kiecolt-Glaser, az Ohio Állami Egyetem Egészségügyi Központjának munkatársa. A megfigyelések szerint az allergiás reakciók a lelki megterhelés hatására akár 2-4-szer rosszabbak is voltak, mint normális esetben.

Még idén megszavazza a szórakozóhelyek füstmentességét az Országgyűlés?!

A Tüdőbeteg.hu <http://tudobeteg.hu/> üdvözli az Egészségügyi Minisztérium, illetve az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának azt a bejelentését, hogy még ebben az évben a Parlament elé terjesztik a Nemdohányzók Védelméről szóló jogszabályt.
Ugyancsak támogatjuk a dohánytermékek adótartalmának 10%-os növeléséről szóló bejelentést.
Minden cigaretta veszélyes radioaktív polóniumot tartalmaz <http://tudobeteg.hu/dohanyzas-cikkek/minden-cigaretta-veszelyes-radioaktiv-poloniumot-tartalmaz.html>
A dohányipar nem tájékoztatja a fogyasztóit arról, hogy a dohánytermékekben egy rendkívül veszélyes radioaktív izotóp, a polonium 210 található, amely a cigarettafüsttel bejut a dohányos szervezetébe is – állítják a Mayo Klinika és a Stanford Egyetem kutatói.

A dohányzás öregít, áldozatai mégis többségében munkaképes korúak
<http://tudobeteg.hu/dohanyzas-cikkek/a-dohanyzas-oregit-aldozatai-megis-munkakepes-koruak.html>
A dohányzás ugyanolyan folyamatokat indít el, vagy gyorsít fel, amelyek az öregedés során mindenkinél jelentkeznek. A sejtek és a szövetek öregedése, pusztulása jelentősen felgyorsulhat a dohányzás hatására. Ez egyeseknél „csak” a bőr ráncosodásában, elszürkülésében, a fogak korai elvesztésében, fáradékonyságban vagy potenciazavarban nyilvánul meg, és a dohányos sokkal öregebbnek érzi magát, illetve látják mások, mint amennyi a valós kora.
A dohányos függősége betegség, gyógyítása orvosi feladat <http://tudobeteg.hu/dohanyzas-cikkek/a-dohanyos-fuggosege-betegseg-gyogyitasa-orvosi-feladat.html>

A nikotin egy kifejezetten addiktív szer, amely akár olyan erős függőség kialakulásához is vezethet, mint a kokain vagy a heroin. Jelenleg a leghatékonyabbnak a niktotinmentes gyógyszeres kezelést tartják, amely 3-szorosára növelheti a sikeresen leszokók arányát. Jelentősen tudjuk így csökkenteni a nikotinmegvonás tüneteit, ezáltal nem szenved a dohányos a leszokás során.

Letölthető segédanyagok a dohányzásról leszokni akaróknak
* Miért érdemes leszokni a dohányzásról? A leszokás 5 aranyszabálya <http://tudobeteg.hu/dohanyzas/sededanyagok-letoltese.html>
* Tervezze meg, hogyan fog leszokni a cigarettázásról! <http://tudobeteg.hu/dohanyzas/sededanyagok-letoltese.html>

KÖNYVAJÁNLÓ
Dr. Hirschberg Andor: Amit a szénanátháról tudni kell <http://tudobeteg.hu/olvasmany/amit-a-szenanatharol-tudni-kell.html>
A könnyes, vörös szemű, tüsszögő, orrot fújó ember gyakori jelenség, főként a füvek és fák virágzása idején. Valóban a parlagfű a fő bűnös, vagy életmódunk és modern környezetünk, az anyaméhben ért hatások, sőt, a születés hónapja vagy az elfogyasztott táplálék is felelős lehet a tünetek jelentkezéséért? Van-e hatékony kezelés? Megelőzhetők-e évről - évre az életet meg-keserítő tünetek? A SpringMed Kiadó <http://www.springmed.hu/> gondozásában megjelent könyvből mindezekre és sok más, gyakori kérdésre kaphatunk megnyugtató választ és iránymutatást.
AJÁNLOTT LINKEK, ÉRDEKESSÉGEK
A Dr.Info <http://drinfo.hu/> ajánlja:
A társadalmat érintő egyik leggyakoribb betegség: az allergia <http://drinfo.hu/netdoktor/allergia/a-tarsadalmat-erinto-egyik-leggyakoribb-betegseg-az-allergia>

Az allergia az egyik leggyakoribb krónikus betegség Európában. Az Európai Unió adatai szerint a tagországokban élők csaknem 35 százalékát, vagyis majd 120 millió embert érint e kór. Az allergiás megbetegedések az elkövetkezendő két évtized legnagyobb társadalom-egészségügyi kihívását jelentik. Az allergiások és asztmások száma világszerte növekszik, a tendencia nálunk már-már tragikus méreteket ölt.
Érdekképviselet
OKKE (COPD-s TÜDŐBETEGEK EGYESÜLETE) <http://www.okke.hu/>
A mi szervezetünk kimondottan az Önök érdekében, a krónikus COPD-s tüdőbetegekért alakult meg. Egyesületünk felvállalta, hogy meghallgatja, megkeresi, és segítségére lesz a COPD-ben szenvedő betegeknek. Céljaink megvalósítását közösen összefogva érhetjük csak el. Egy jobb életminőségben bízva, egy biztonságosabb életet élve, és életnyereséghez is juttatva ezáltal Önöket.
Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége <http://www.abosz.hu/>
Asztmás, allergiás betegtársainkon kívül mindenki számára igyekszünk segíteni, fontos tudnivalókat nyújtani, aki nem akarja tehetetlenül várni, hogy saját maga és szerettei is érintettek legyenek ezekben a rendkívül gyorsan terjedő népbetegségekben.
Asztmás és Allergiás Gyermekek Magyarországi Egyesülete <http://www.agyme.hu/>
Célunk az asztmás és allergiás gyermekek és családjaik lehető legjobb minőségű, legteljesebb életének elősegítése.
Partnereink
* Magyar Dohányzásellenes Koalíció <http://health21.hungary.globalink.org/>
* Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége <http://www.macosz.hu/>
* Magyar Nemzeti Szívalapítvány <http://www.mnsza.hu/>
* Magyar Egészségvédelmi Alapítvány <http://www.megved.hu/>
* Potencianövelés <http://www.potencianoveles.hu/>
Dr.Info csoport
* Dr.Info <http://drinfo.hu/>
* Diabétesz on-line <http://diabetesonline.hu/>
* Szexdoktor <http://szexdoktor.hu/>
* Tüdőbeteg.hu <http://tudobeteg.hu/>
KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT

A Dr.Info <http://drinfo.hu/> , tüdőbeteg.hu <http://tudobeteg.hu/> , a szexdoktor.hu és a diabetesonline.hu, valamint a Dr.Info - Cukorbeteg Élet magazin <http://diabetesonline.hu/cukorbeteg-elet/> kiadója és szerkesztősége az előfizetésekkel és az egyéb témákkal (javaslatok, észrevételek) kapcsolatban minden hétfőn és pénteken 10-13 óráig, szerdán 10-18 óráig várja az olvasók hívásait a 363-1122 telefonszámon. A közönségszolgálat állandóan elérhető levélben a 1592 Bp. Pf. 492., illetve az info@diabetesonline.hu e-mail címen.
A tüdőbeteg.hu <http://tudobeteg.hu/> oldalunk, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság irányelvei, szakmai útmutatásai és a tényeken alapuló orvoslás elvei szerint működik. Helyet kívánunk adni a légúti betegek szervezeteinek, programjainak.
A tüdőbeteg.hu <http://tudobeteg.hu/> csatlakozott a Magyar Tüdőgyógyász Társaság „Együtt a dohányzás ellen” kampányához, amely a 2007-es esztendőt a Magyar Tüdőgyógyász Társaság a dohányzás elleni küzdelem évének nyilvánította.
Ismerjük meg légzésünket, a légzést károsító tényezőket, a légúti betegségeket, hogy megelőzhessük a bajt, hogy szabadon lélegezhessünk mi és gyermekeink egyaránt.
Köszönjük, hogy elolvasta hírlevelünket.
Üdvözlettel,
A tüdőbeteg.hu <http://tudobeteg.hu/> szerkesztői

Wednesday, September 10, 2008

COPD, a csendes gyilkos!


A krónikus köhögést, vagy a légzésben hirtelen beállt változásokat hajlamosak vagyunk a dohányzásra, vagy a fáradtságra fogni, pedig van, hogy egy súlyosabb betegség húzódik meg a háttérben.
Ezek a tünetek ugyanis könnyen lehetnek a krónikus obstruktív légúti betegség (COPD) korai jelei. A Mayo Klinika augusztusi hírlevele részletesen foglalkozik ezzel a progresszív tüdőbetegséggel, amelynek kialakulásáért leggyakrabban a dohányzás tehető felelőssé.
A COPD leggyakrabban krónikus bronchitis és emfizéma formájában jelentkezik. Előbbi állandó köhögést és váladékképződést okoz, utóbbit pedig elsősorban az erős légszomj jellemzi. A COPD fokozatosan alakul ki, és korai formájában nagyon nehéz felismerni, ugyanis szinte alig okoz tüneteket. Épp ezért az Egyesült Államokban az idősebbek körében az egyik leggyakoribb halálok a COPD.
Szerencsére a kevésbé előrehaladott állapotban diagnosztizált COPD az esetek nagy többségében a dohányzás elhagyásával és egészségesebb életmóddal teljesen gyógyítható.

A COPD leküzdésében az alábbi módszerek lehetnek segítségünkre:
  • kerüljük a légúti fertőzéseket – oltassuk be magunkat tüdőgyulladás és influenza ellen, és tegyünk meg mindent a fertőzések elkerülésére (antibakteriális szappan használata stb.)
    végezzünk testmozgást minden nap – ennek következtében az izmok és a keringési rendszer működése fokozódik
  • használjunk gyors hatású hörgőtágítókat – ezek segítenek ellazítani az izmokat, ezzel pedig megakadályozhatjuk a görcsök kialakulását, és könnyebbé tehetjük a légzést
  • kerüljük az irritáló hatású anyagokat – hagyjunk fel a dohányzással és kerüljük a passzív dohányzást, a légszennyeződést, az erős szagokat és lehetőség szerint a port is,
  • étkezzünk egészségesen és tartsuk a magasságunknak megfelelő súlyunkat – a túlsúly légzési nehézségeket okozhat

Az előrehaladottabb COPD-t leggyakrabban erősebb hörgőtágítókkal, kortikoszteroidokkal valamint oxigénterápiával kezelik.

Forrás (szöveg és kép)

Tanévkezdés, „szemrevaló” hallgatóknak


A tanévkezdéssel járó hosszúra nyúló előadások, az egész napon át tartó figyelem komoly megterhelést jelent a fiatal szemek számára. A látási problémákkal küzdő fiataloknak kínál kellemesebb közérzetet és egészséges viseletet egy új, kiemelkedően kényelmes szilikon hidrogél alapú kontaktlencse. Az AIR OPTIX AQUA biztosítja azt a fajta komfortérzetet, ami elengedhetetlen az iskolapadban töltött órák alatt is.

Ha szeptember, akkor az a legtöbb fiatal számára iskolakezdés. Egész napon át tartó előadások, éjszakába nyúló felkészülések, valamint a lazítást és ismerkedést szolgáló bulik jellemzik ezt az időszakot. Számos kezdeményezés szolgálja a tanévkezdés megkönnyítését, így az ún. diákcsomag is, amit a felsőoktatásba bekerülő 105.000 első éves hallgató kap kézhez. Az iskolakezdést a csomagban található számos hasznos dolog és információ mellett egy, a kontaktlencse viselettel fogalakozó tájékoztató füzettel is támogatják, amely a kontaktlencse alkalmazásának helyes módjára hívja fel a hallgatók figyelmét, illetve tájékoztatjak őket a különféle lehetőségekről.

Sokak számára szükséges és fontos, hogy az egyetemi, főiskolai élet meghatározó pillanataihoz – a szórakozáshoz és a tanuláshoz egyaránt – egészséges és kényelmes kontaktlencsét viselhessenek.
Látásuk javítását az eddigi módszereknél egy határozottan kellemesebb, természetesebb érzést biztosító megoldással hivatott szolgálni egy, szeptembertől forgalomba kerülő szilikon hidrogél alapú lencse.
A kontaktlencse a bliszter folyadékában (bliszter = az a kicsiny műanyag tároló-edény, amiben a lencse forgalomba kerül) lévő speciális anyagnak köszönhetően válik könnyed, kellemes viseletté. A lencse felszínét ez az egyedülálló hatóanyag vonja be, így lágy és selymes réteget képezve egész napos komfortérzetet biztosít. A speciális közeg a lencsefelszínnel kölcsönhatásba lépve a lehető legkisebbre csökkenti a kontaktlencse kiszáradásának mértékét, az alapanyag kiváló nedvességmegtartó képességének köszönhetően. A speciális ultrasima lencsefelszín ellenáll a lencseviselet kapcsán jelentkező felrakódásoknak, így zavartalan lencseviseletet biztosít a teljes kihordási idő alatt.

Az új lencse ötször több oxigénhez juttatja a szemet, mint a hagyományos hidrogél alapú lencsék, ezáltal segít kivédeni az oxigénhiányból adódó kellemetlen tüneteket. A fent említettek miatt válik kényelmessé a lencse már az első illesztéskor, viselése könnyed és természetes egész napon át, sőt akár egy hónapon keresztül is.

Természetesen ez esetben is elengedhetetlen a lencseviseletet megelőző alapos szemvizsgálat, mellyel biztosítani tudjuk, hogy az egyénre-szabott megfelelő látásjavító eszközzel segítsük szemünk kényelmét és a tisztán látást, ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a rendszeres kontrollról sem, ahol a szemorvos/optometrista segítségével ellenőriztetni tudjuk, hogy a kontaktlencse megfelelő erősségű és típusú-e számunkra.

Az AIR OPTIX AQUA a korábbi termékeknél természetesebb, kellemesebb érzést kínál használóinak, mindamellett könnyed viselést és nem utolsó sorban a szem széleskörű védelmét hivatott szolgálni!
Ez az új, könnyed, kifejezetten kényelmes havi viseletű kontaktlencse különösen hasznos a tanórákat buzgó figyelemmel kísérő diáksereg számára.

Forrás:
VM.komm Kommunikációs Tanácsadó Iroda